Pozsony. Parányira zsugorodott a reménye annak, hogy a szlovákiai agrártermelők október 16 után rögvest hozzájuthatnak a brüsszeli agrárpénzekhez. A beérkezett (hibás) kérvények miatt mintegy 400 helyszíni ellenőrzést, parcellaátmérést kell alkalmazni, ez pedig akár novemberig is elhúzódhat.
Csaknem 400 helyszíni ellenőrzés
Szlovákiában a leadott kérvények mintegy 30%-át, szám szerint 4400-et az első keresztellenőrzés során adatpótlásra, javításra visszaküldtek az agrártermelők-nek. Mintegy 400, főként kistermelőktől beérkezett kérvény azonban a második számítógépes szűrés után is problémásnak bizonyult, ezeket helyszíni ellenőrzésnek kell alávetni, azaz a földmérőknek, az agrárkifizető ügynökség ellenőreinek a helyszínen kell újra mérnie a parcellákat, ami viszont időigényes. Ezért a gazdák november előtt aligha jut(hat)nak hozzá pénzükhöz. „Amíg egyetlen kérvény kétséges, addig a kifizetés nem valósulhat meg” – jelentette ki Simon. Szerinte a kifizetést nem akadályozza vagy hátráltatja az a tény, hogy a szlovák Agrárkifizető Ügynökség (PPA) ez idáig csak részleges akkreditációval rendelkezik. „A nemzetközi akkreditációt végző cég szerint a hiányosságok 70%-át eltávolítottuk. A többi az államkincstárra való rákapcsolódással függ össze, ami rendre változott.” A miniszter becslése szerint a PPA akár e hónap végéig megkaphatja a végleges akkreditációt.
Az agrárium az EU-s ágazati operációs program keretében 10,425 milliárd koronát meríthet 2004 és 2006 között. Az első pályázati felhívásra 967 kérvény érkezett be, a legtöbb az agrárvállalatokba irányuló 1.1-es intézkedésre, konkrétan 715. A miniszter szerint nem kell a termelőknek attól tartaniuk, hogy a PPA arra hivatkozva utasítja el a jövőben a kérvényeket, hogy „a pénzkeret kimerült”. Az agrártermékek feldolgozásának és eladásának javítására irányuló 1.2-es intézkedésre 159 projektum érkezett. 142 projektum esetében már meg is küldték a kérvényezőknek a finanszírozási szerződést, több mint 1 milliárd koronát át is utaltak a kérvényezők számlájára. A hazai agrárvállalkozók már megtanultak pályázni, eddig a pályázatoknak csak 8–10%-át kellett elutasítani, adatpótlásra visszaadni. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.