Buszsofőrök veszélyben

Pozsony. Ha a busztársaságok képviselőinek nem sikerül megegyeznie az állammal a közlekedés finanszírozásáról, a jövő év február elsejétől az ágazat alkalmazottainak csaknem a harmadát, vagyis mintegy 3 ezer embert bocsátanak el.

Pozsony. Ha a busztársaságok képviselőinek nem sikerül megegyeznie az állammal a közlekedés finanszírozásáról, a jövő év február elsejétől az ágazat alkalmazottainak csaknem a harmadát, vagyis mintegy 3 ezer embert bocsátanak el. Mindez azonban nemcsak a dolgozókat érinti súlyosan, hiszen ezzel együtt a járatok 30 százalékát is felszámolják – nyilatkozta Marián Grác, a Közúti Közlekedésben Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. A szakszervezet épp ezért nem ért egyet a tömeges elbocsátásokkal, hiszen az szerintük nem jelent megoldást a busztársaságok számára sem. Grác szerint a busztársaságoknak az állam mintegy 350 millió koronával tartozik a közérdekben végzett szolgáltatásokért. Jövőre a társaságok képviselői épp ezért más finanszírozási módszert ajánlanak. Az ágazat kedvezőtlen gazdasági helyzetéhez Grác szerint jelentős mértékben hozzájárult a gázolaj árának dinamikus növekedése, amely a busztársaságok számára az egyik legnagyobb kiadást jelenti. Nem csekély mértékben növelte a társaságok kiadásait az első osztályú utak fizetőssé tétele, és a hozzáadottérték-adó kulcsának a növelése is. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?