Bush: "Hatalmas recesszióban vagyunk"

Washington |

<p>A nagyobb amerikai pénzintézetek helyzete stabilizálódott, több már várhatóan nem megy csődbe a mostani hitelválságban - jelentette ki Henry Paulson pénzügyminiszter kedden. George Bush elnök arról beszélt, hogy fel kellett áldozni a szabadpiaci elveket.</p>



Paulson a CNBC gazdasági televíziónak adott interjúban közölte, hogy egyelőre nincs szándékában a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag második feléért folyamodni. (Az újabb 350 milliárd dollár felhasználásához a kongresszus ismételt jóváhagyására van szükség a vonatkozó, október 3-án elfogadott törvény értelmében.)

Paulson úgy fogalmazott, a kormánynak egyelőre elegendő muníciója van, ezért nem tervezi, hogy a második 350 milliárd dollár felhasználását is elkezdje. Hozzátette ugyanakkor, a január 20-ig hivatalában levő kormány kész a gyors cselekvésre, és szükség esetén újabb forrásokat fog kérni. Értékelése szerint a pénzügyi hatóságok lépései Amerikában és más országokban elérték azt, hogy a rendszer szempontjából fontos intézmények életben maradása biztosított. Mint mondta, megmutatták, hogyan kell gyorsan reagálni. Elmondta, jelenleg a három nagy amerikai autógyárnak nyújtandó segítség kialakításával foglalkozik. "Előteremtjük a pénzt, olyan gyorsan, amennyire a megfontoltság engedi" - szögezte le.

George Bush elnök ugyancsak kedden a CNN hírtelevíziónak adott interjúban arról beszélt: fel kellett áldoznia a szabadpiaci elveket, hogy megmentse a gazdaságot az összeomlástól. Mint mondta, úgy döntött, "garantálni kell, hogy a gazdaság ne omoljon össze". "Elnézést kérek azért, hogy így kell cselekednünk" - fogalmazott, arra utalva ezzel, hogy kormánya, amely korábban a szabályozatlan szabadpiac állhatatos védelmezője volt, példátlan központi beavatkozást hajtott végre a gazdaságba a súlyos pénzügyi válság elhárítása érdekében.

"Válságban vagyunk (...) hatalmas recesszióban vagyunk" - mondta az elnök, aki azelőtt e szavakat ki sem ejtette. Hozzátette, nem akarja, hogy utódának még rosszabb gazdasági helyzetet hagyjon hátra. Az amerikai gazdaság jelenleg első számú kérdése, az autóipari válság kapcsán jelezte: nem engedhető meg az autógyártók "rendezetlen csődbe menetele", amely mérhetetlen gazdasági nehézségeket okozna. Mint mondta, azt azonban el akarja kerülni, hogy az adófizetők pénzét úgy használják fel, hogy a korábbi hibák megismétlődjenek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?