Büntetés a drágább kenyér miatt

Pozsony. Az élelmiszeripari cégek az elmúlt hónapokban masszív kampányt indítottak a nagy üzletláncok ellen, azzal vádolva őket, hogy visszaélnek a piaci helyzetükkel. A versenyhivatal legutóbbi ellenőrzése azonban azt bizonyítja, hogy mindez nem egy esetben fordítva is igaz.

A pékeknek a több milliós büntetés miatt hamarosan lefagyhat a mosoly az arcukrólTASR-felvételA versenyhivatal a napokban 37,294 millió koronás büntetést szabott ki három pékipari társaságnak: a Penam Slovakia, az M Market, és a Super Pek részvénytársaságoknak. A piaci versenyt ellenőrző hivatal szerint a felsorolt társaságok kartellszerződést kötöttek. A nemzetközi versenyjoggal összhangban kartellok alatt a versenykorlátozó hatású megállapodásokat értjük, vagyis amikor több társaság együttesen határozza meg az árait. Esetünkben az említett pékipari társaságok friss pékipari termékeik árában egyeztek meg, azonos árszintet kínálva a kiskereskedelmi láncoknak 2005 októbere és 2006 áprilisa között. A vizsgálat szerint a cégek azonos időben nagyjából azonos mértékben emelték az áraikat a kiskereskedelmi láncok számára. Fényt derítettek arra is, hogy a pékipari cégek azonos módon próbálták meggyőzni a kereskedőket, hogy fogadják el a magasabb árakat. A hivatal szerint a kereskedőknek két lehetőségük maradt, vagy többet fizetnek a pékek termékeikért, vagy a pékek beszüntetik a szállítást. A versenyhivatal számára ennek bizonyítására a pékek és kereskedők közötti elektronikus kommunikáció szolgált. Mivel a versenyhivatal szerint súlyos jogsértésről van szó, indokolt a több tízmilliós büntetés. A hivatal döntése még nem jogerős, így ez ellen az érintett cégek 15 napon belül fellebbezhetnek. (mi, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?