Bővült a versenyképességi mutatók száma

Brüsszel. Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy mely gazdasági mutatók felhasználásával méri fel azokat az eredményeket, melyeket az Unió a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb gazdaságává válásának folyamatában eddig elért.

Brüsszel. Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy mely gazdasági mutatók felhasználásával méri fel azokat az eredményeket, melyeket az Unió a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb gazdaságává válásának folyamatában eddig elért. A célkitűzést az EU állam- és kormányfőinek 1999-es, lisszaboni csúcstalálkozóján fogalmazták meg, és a megvalósulás ellenőrzére szolgáló indikátorok listáját második alkalommal készítették el. A tavalyi listát kilenc új jelzőszámmal bővítették ki, nyolcat azonban elhagytak. A foglalkoztatás, az innováció és kutatás, a gazdasági reform, a szociális kohézió, valamint a fenntartható fejlődés gazdasági aspektusainak területeit így most egyenként 6-6 indikátor segítségével értékelik. A jövő tavasszal Barcelonában megrendezendő uniós csúcstalálkozóra készülő összefoglaló jelentés már ezeket a jelzőszámokat tartalmazza majd. A bizottság közleménye szerint a mutatók lehetővé teszik azoknak a területeknek a feltérképezését, amelyek fokozott figyelmet érdemelnek. Segítségükkel összehasonlíthatóvá válik a tagállamok, illetve más fejlett gazdaságok teljesítménye, ez pedig ösztönzőleg hathat az uniós kormányok reformtörekvéseire. A legfontosabb változást az Európai Tanács 2000 júniusában, Göteborgban megtartott csúcstalálkozójának eredményeképpen a fenntartható fejlődés környezeti szempontjait elemző új indikátorok listára kerülése jelenti. Ezek a klímaváltozásról, a közlekedés fejlődéséről, a közegészséget veszélyeztető tényezőkről, illetve a természeti erőforrások felhasználásáról adnak képet. Felmérik ezen túl a férfiak és nők fizetésében mutatkozó eltérés mértékét, a munkakörülményeket, a tudományos és technológiai doktori fokozatok számát, valamint az infrastrukturális iparágak piaci szerkezetét is. (VG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?