Biztosítsuk be az építkezésünket!

Pozsony. Százezreket fektettünk az új családi házunk építésébe? Felszereltük az ajtókat, a radiátorokat és az ablakokat, és nyugodtan hátradőlünk, hogy a házunk építését a nyári szabadság után fejezzük be? A biztosítási szakértők szerint óriási hibát követünk el, hiszen a tolvajok csak arra várnak, hogy az épülőfélben lévő házat magára hagyjuk.

A félig kész családi ház sokszor a tolvajok paradicsomává válik. Ellopják az építőanyagot, kárt okozhatnak a nyitott épületben.Miroslava Cibulková felvételeHa biztonságban szeretnénk tudni az épülő házunkat, a biztosítótársaságoknál külön szerződést kell kötnünk az építkezésre és az építkezésen felhalmozott építőanyagra, emellett a beépített komponensekre is. A standard biztosítás a lopás ellen nem védi meg az ügyfeleket, hiszen csak azokra a tartozékokra érvényes, amelyek részét képezik az épületnek. ĺgy ha a radiátorokat ellopják, ezekre a szokványos biztosítás nem érvényes. A biztosítóknál a műszaki átadás előtti épületeket is bebiztosíthatjuk. A biztosítási összegnek ezek esetében a már felépített ház értékét kellene tükröznie. A Kooperativa Biztosító szerint az olyan épülőfélben lévő háznak a természeti csapások elleni biztosítása, amelynek az értéke az építkezés befejezését követően 4 millió korona lesz, évente 1700 koronába kerül. Ha a házat a lopás ellen is szeretnénk bebiztosítani, évente 5 ezer koronát kell fizetnünk.

Ha az épülőfélben lévő házban a padlócsempékre, téglára vagy elektromos vezetékekre szeretnénk biztosítást kötni, akkor ezeknek már be kell lenni építve, hogy bizonyíthassuk a behatolást. Ugyanígy nem minden esetben biztosíthatjuk be az építkezésen lévő szerszámokat és építőanyagokat sem. Ha ezeket biztonságban szeretnénk tudni, elzárt helyen kell tartanunk, egyébként a biztosító nem fizet értük. Ha a betonkeverőt vagy a kisebb földgyalut nem tudjuk bezárt helyen tartani, az építkezés területet kell körbevennünk kerítéssel, egyébként a biztosítótól egy fillére sem számíthatunk. Az építőanyagokat egyébként a Kooperativa például 50 ezer koronás összegig biztosítja.

Mielőtt a biztosítóhoz fordulnánk, érdemes felmérni, hogy mi is az, ami az épülőfélben lévő házunkban kárt tehet (természeti csapások, lopás stb.). Ha megvan a lista, meg kell tudnunk, hogy mely biztosítók nyújtanak számunkra megfelelő szolgáltatásokat. Semmiképp sem érdemes olyasmikért fizetni, ami esetleg nem is veszélyezteti a házunkat. Ha kiválasztottuk a megfelelő pénzintézet számunkra legmegfelelőbb biztosítási csomagját, akkor nem marad más hátra, mint az érintett vagyontárgyak értékének a meghatározása. Minderre azért van szükség, hogy kiszámíthassuk a biztosítási összeget. Ez az összeg nem más, mint a biztosító térítésének felső határa. A lakásbiztosítások kárainál a roszszul meghatározott biztosítási öszszeg súlyos problémát jelenthet. Ügyeljünk tehát arra, hogy az ingatlanunkra, ingóságainkra meghatározott összeg az aktuális újraépítési, újrapótlási költségekkel egyezzen meg. ĺgy el lehet kerülni az egyik leggyakoribb lakásbiztosítási problémát. A biztosítást általában évente fizetjük be. Ennél ugyan rövidebb fizetési határidőket is meg lehet szabni, ez azonban drágább, mint ha egy összegben fizetünk. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?