Bezárták amerikai főnöküket kínai alkalmazottak egy munkaügyi vita miatt

Peking |

<p>Házi őrizetben, &quot;irodafogságban&quot; tartják amerikai főnöküket immár napok óta munkaügyi vitájuk miatt egy Peking peremkerületében lévő üzem dolgozói - jelentette a kerületi kormányzat közleménye nyomán a kínai média.</p>

Chip Starnest, egy orvosi eszközöket gyártó vállalat elnökét körülbelül százan őrzik péntek délután óta. Azt követelik tőle, hogy fizessen ki két hónap elmaradt bért.    A tízéves cég vezetője úgy döntött, hogy fröccsöntő üzeméből az utolsó 30 embert is elbocsátja, és áttelepül Indiába. Ám a termelést nemcsak a fröccsöntő üzemben, hanem az összes üzemegységnél felfüggesztették, a gépeket előkészítették leltározáshoz, s a további gyártáshoz nem áll rendelkezésre alapanyag.    A másik üzem dolgozói ezért gyanút fogtak és attól tartanak, hogy a maradék gépeket is elviszik, és ott maradnak munka és fizetség nélkül. Ez okozta a kollektív fellépést - fogalmaz a hivatalos közlemény.    Stranes és a dolgozók képviselői többfordulós egyeztető tárgyalásokat tartottak a Huajzsou kerületi munkaügyi illetékesek és a szakszervezet közvetítésével, de egyelőre nem jutottak egyezségre. A felek között állítólag elhúzódó - 2,7 millió jüanos (100 millió forint) - bérvita is van.    Sajtóbeszámolók szerint a dolgozók őrt állítottak az irodaépület összes kijáratához. A 42 éves Chip Starnes, a róla közölt képeken kétségbe esett arccal, egy rácsos ablak mögött tűnik fel. Az AP amerikai hírügynökségnek azt nyilatkozta, "csapdába esett állatnak" érzi magát. Az amerikai nagykövetség képviselői is a helyszínen vannak.    Christian Murck, az amerikai kereskedelmi kamara kínai elnöke szerint ma már nem jellemző a külföldi tulajdonosokat érintő munkaügyi viták effajta rendezése, mint mondta, 15 évvel ezelőtt ilyenre több példa volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?