Bázist nyitna Pozsonyban a Ryanair

Pozsony |

<p>Két éven belül bázis megnyitását tervezi Pozsonyban, és az onnan induló járatai utasforgalmának megduplázásával számol a Ryanair - jelentette be Michael O&acute;Leary, a légitársaság vezérigazgatója a Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) vezetőségével folytatott egyeztetése után, szerdán Pozsonyban.</p>

 

A Ryanair terveiben az szerepel, hogy már jövőre, vagy legkésőbb 2015-ben megnyitnák bázisukat, valamint a közeljövőben 2-2,5 millióra növelnék utasforgalmukat a Pozsonyból induló és oda közlekedő menetrendszerű járataikon.    Az ír cég jelenleg a pozsonyi légikikötő legnagyobb utasforgalmat bonyolító légitársaságának számít, és bár tavaly éves szinten több mint 13 százalékkal csökkent pozsonyi járataik utasforgalma, az még így is 875 ezer főt tett ki. A cég az idei szezonban heti 59 járat üzemeltetésével számol Pozsonyból 16 célállomásba.    A Ryanair néhány évvel ezelőtt már felvetette egy pozsonyi bázis megnyitásának tervét, arra azonban eddig nem került sor, mert nem tudtak megállapodni a feltételekről.    A reptér vezetése bizakodó a tervek kapcsán, tekintettel arra, hogy a bővítés ötletét ezúttal a Ryanair vetette fel, és egyelőre nem támasztottak külön igényeket a légikikötővel szemben. "A múltban még soha nem került sor ilyen egyértelmű bejelentésre a vállalat alapítója, tulajdonosa és vezérigazgatója részéről" - mondta az O´Leary által ismertetett tervek kapcsán Ivan Trhlík, a reptér igazgatója.    A légitársaság vezetője szerint az utasforgalmuk növelését érintő terveik megvalósításához két vagy három repülőgépből álló bázis kialakítására lesz szükség. "Jelenleg arra várunk, hogy a Boeing leszállítsa a náluk rendelt új gépeket, néhányat közülük Pozsonyban helyezünk el" - fejtette ki Michael O´Leary.    A Ryanair 2018-ig 175 új Boeing 737-800-as típusú repülőgép megvásárlását tervezi. Ezzel és 75 régebbi gép kiselejtezése mellett a légitársaság repülőgépparkja négyszázra nőne a jelenlegi háromszázról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?