Az óriási prémiumra hajtott

Párizs. „Hivatali bizalommal való visszaélés”, illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a francia Société Générale (SocGen) bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere ellen. Jérome Kervielt feltételesen szabadon engedték a rendőrségi őrizetből.

Párizs. „Hivatali bizalommal való visszaélés”, illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a francia Société Générale (SocGen) bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere ellen. Jérome Kervielt feltételesen szabadon engedték a rendőrségi őrizetből. A bróker védőügyvédje szerint korábban az ügyészség csalás és hamisítás ügyében is vádemelést kért, e két pontban azonban nem emeltek vádat. Kerviel beismerte, hogy felettesei által nem engedélyezett tranzakciókat hajtott végre 2005 vége óta, de azt állítja, kisebb tételekben mások alkuszok hozzá hasonlóan cselekedtek. A 31 éves Jérome Kerviel fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok emelkedni fognak – ám a nemzetközi tőzsdemutatók január második felében meredeken zuhantak. A főügyész szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy más alkusz is hasonlóan cselekedett volna, ahogy azt a védelem állítja. A csalásból Kervielnek semmilyen személyes és közvetlen haszna nem származott, és nem is a Société Générale tönkretételére játszott – fogalmazott az ügyész. Az ambiciózus fiatalember azt remélte, hogy „kivételes brókernek” fog tűnni és a bank magas bevételének köszönhetően akár 300 ezer eurós prémiumot is kaphat 2007-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?