Az élelmiszer biztosan drágul

Pozsony |

<p>Az üzletláncok még az év végén megígérték a fogyasztóknak, hogy az 1 százalékpontos áfaemelés ellenére kivárnak az áremeléssel, szerintük a beszállítókon múlik sok minden. Az áremeléseket mindenesetre csak a konkurenciaharc foghatja vissza, az élelmiszerárakat pedig feltehetően az sem.</p>

Több üzletlánc is azzal biztatja a vásárlókat, hogy „elnyeli” az áfaemelést, vagy elodázza az árak emelését. „Nyilvános ígéretet tettünk, hogy a Kauflandban minimum húsvétig nem emeljük az árakat” – vallják az üzletlánc képviselői. A Billa a beszállítókat és a konkurenciát figyeli. „Az árak szempontjából kulcsfontosságú, hogyan reagálnak beszállítóink és a konkurencia. Az áfaemelés csak minimális mértékben emeli majd az árakat” – nyilatkozta Jiří Králíček, a Billa Slovensko képviselője.

Hasonlóan vélekedik az áfaemelés hatásáról Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia közgazdásza. „Az árak növekedéséhez a tavalyi silány termés sokkal nagyobb mértékben járulhat hozzá, mint az áfaemelés” – állítja Baláž. Szerinte sok termék esetében a kiárusítások még hosszú ideig alacsony szinten tartják az árakat. Eva Sadovská, a Postabank elemzője szerint ugyanakkor az élelmiszerárak az egyes hónapokban akár 7 százalékkal is magasabbak lesznek, mint egy évvel korábban.

A cigaretta jövedéki adóját ugyan már februárban emelik, de a kereskedők a régi áron vásárolt tartalékaikat még áprilisig árulják, a dohányzók így addig nem érzik meg az adóemelést. Korábban az állam korlátlan ideig lehetővé tette a régi készletek kiárusítását, ami jelentős adókieséseket jelentett. A legutóbbi módosítások szerint a kiárusítás idejét ezúttal két hónapra korlátozták, megakadályozva a kereskedőket a nagyobb tartalékok felhalmozásában. Az állam idén ennek köszönhetően a cigaretta jövedéki adójából 615 millió eurós bevételre számít. Egy doboz, három eurós cigaretta az adóemelés miatt 14 centtel drágul. (mi, HN, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?