Az autók helyett a haszonjárművek húzzák a piacot

Pozsony.

Pozsony. Szlovákia lízingpiaca 2007-ben a korábbinál mérsékeltebb ütemben növekedett; míg 2005-ben és 2006-ban a növekmény 25% körüli volt, addig tavaly csupán 7,8 százalékot produkált, ami abszolút értékben kifejezve 78,1 milliárd koronás forgalmat jelent, viszont az új szerződések száma továbbra is magas, 99 500 volt – közölte tegnap Miloš Randák, a szlovák lízingszövetség (ALS) elnöke. Az ágazat növekedési ütemének lassulása azt jelzi, hogy fokozatosan telítődik a piac, továbbá nem lehet hosszú éveken át 25 százalék feletti tempót diktálni. A mintegy 40 céget tömörítő szövetség vezetői úgy látják, a lendületes gazdaság folyományaként az ágazat idén 10 százalék körüli növekedést produkálhat. Ami a lízingelt haszontárgyak szerkezetét illeti, még mindig a személygépkocsik dominálnak, 23,2 milliárd koronát meghaladó forgalma 31%-os piaci részesedést eredményez, azonban az autók részesedése már évek óta egyre csökken. Másrészt a lízingpiacot már két éve a gépek és berendezések, továbbá a haszonjárművek húzzák. Marián Tibenský, a lízingszövetség titkára közölte: a 2006 szeptembere óta működő autóregisztrációs rendszernek köszönhetően teljesen visszaszorították a személygépkocsik lízingelésével ügyeskedőket (előfordult, hogy egy-egy járművet az ügyfél több társaságnál lízingelt). Az ingatlanlízingelés szeg?mense 2007-ben 10 százalékkal bővült, forgalma elérte a 3,7 milliárd koronát. Viszonylag új jelenségnek számít, hogy a klasszikus pénzügyi lízing súlya mérséklődik (2 év leforgása alatt 81%-ról 71%-ra), miközben a lízingtársaságok által nyújtott vásárlói kölcsönök részaránya dinamikusan tör előre (2 év alatt 10,7%-ról közel 20%-ra).

Ami a legnagyobb hazai lízingtársaságokat illeti, 2007-ben a korábban CAC Leasing néven futó UniCredit Leasing volt a listavezető (13,44 milliárd koronás forgalommal), majd a ČSOB és a Tatra Leasing pénzintézet társasága következett a sorban. A piaci koncentráció jelentős: a 10 legnagyobb társaság adja az összforgalom 90%-át, emellett az élboly listáját böngészve az is kiviláglik, hogy az S Slovensko és a Mercedes-Benz lízingcéget leszámítva az összes többi mögött jelentős bank áll. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?