<p>A görög pénzügyminiszter azt szeretné, hogy az Európai Központi Bank ütemezze át a görög államadósság törlesztését.</p>
Athén átütemezést szeretne az EKB-tól
Athén |
Jánisz Varufakisz a The Economist című angol hetilap által szervezett, csütörtökön Athénban tartott konferencián kijelentette, hogy a dolog "elég egyszerű", a kötvények lejáratát ki kell tolni. Az Európai Központi Bank (EKB) mintegy 27 milliárd euró értékű görög államkötvény tulajdonosa. Benoit Coeuré, a francia központi bank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja már januárban figyelmeztette Görögországot, hogy szó sem lehet átütemezésről, amikor a kötvények futamideje lejár, Athénnak fizetnie kell. Júliusban és augusztusban több mint 6 milliárd eurót kellene visszafizetnie a görög kormánynak. A görög pénzügyminiszter hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az államkassza két héten belül teljesen kiürülhet, ha a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyaláson nem jutnak megállapodásra. Az athéni konferencián viszont tagadta, hogy ilyesmit mondott volna. A Görögország finanszírozásának meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet a fizetésképtelenség által veszélyeztetett országnak. Az Avgi című kormánypárti napilap csütörtökön azt írta, hogy Athén reményei szerint még június 6. előtt megszületik az egyezség. A görög kormánynak azon a napon 302,5 millió eurót kell átutalnia a Nemzetközi Valutaalapnak. Athén bízik abban, hogy kérésére az euróövezeti pénzügyminiszterek legkésőbb május 25-én ismét összeülnek, immár a megállapodás jóváhagyására. Varufakisz az athéni konferencián megismételte, hogy nem ír alá olyan megállapodást, amely "makroökonómiai célokban nem következetes és fenntartható", és feltehetően megismétli a múlt hibáit, azaz olyan feltételeket szab, amelyeknek "soha" nem lehet eleget tenni és amelyek gátolják a gazdasági növekedést. Hangsúlyozta, hogy Görögországnak befektetésekre és a hitelezés újraélesztésére van szüksége, főleg az exportorientált vállalatok esetében, valamint meg kell reformálni az állam működését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.