Áprilisban már tudhatjuk, befogad-e az eurózóna

Pozsony. „Ha tudnánk, hogy az euró bevezetése Szlovákia számára nem jó, akkor nem hoztuk volna meg azt a döntést, amelynek értelmében 2009 januárjától ezt a fizetőeszközt akarjuk használni” – mondta tegnap Robert Fico miniszterelnök, hozzátéve: „Azt szeretném, ha az emberek levetkeznék az eurótól való félelmüket”.

Pozsony. „Ha tudnánk, hogy az euró bevezetése Szlovákia számára nem jó, akkor nem hoztuk volna meg azt a döntést, amelynek értelmében 2009 januárjától ezt a fizetőeszközt akarjuk használni” – mondta tegnap Robert Fico miniszterelnök, hozzátéve: „Azt szeretném, ha az emberek levetkeznék az eurótól való félelmüket”. Az esetleges áremelésről szólva a kormányfő közölte: ezzel kapcsolatban komoly szociális intézkedéseket hoz a kabinet, továbbá 12-15 alapvető élelmiszer árának alakulását kiemelt figyelemmel fogják követni. Fico úgy látja, Szlovákia gazdasága jó úton halad, ennek tanúbizonysága, hogy a Standard and Poor’s nemzetközi hitelminősítő ügynökség hétfőn javította az ország besorolását.

Az euró stabilitást és gyorsabb gazdasági növekedést jelent Szlovákia számára – közölte Ivan Šramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke az M. R. Štefánik Intézet szakmai tanácskozásán. A kis, nyitott gazdaságokban éppen a valutaárfolyam az, ami olyan bizonytalan időkben, mint a mai, kilenghet. Másrészt a kurzus tartós erősödése sem gyakorol jó hatást a gazdaságra – az euró éppen az ingadozások veszélyét küszöböli ki. A jegybankelnök úgy látja, az euróhoz szükséges maastrichti kritériumok teljesítése nem jelenthet problémát Szlovákia számára, azonban kulcskérdést jelent ezek fenntarthatósága. „A fenntarthatóság mérésének viszont nincsenek világos szabályai” – mondta Šramko, aki szerint áprilisban már 99 százalékos való?színűséggel tudható lesz, vajon 2009-ben belépünk-e vagy sem az eurózónába. František Palko pénzügyi államtitkár felszólalásában hangsúlyozta: a kormány az eurózónás tagságot nem célként, hanem eszközként értelmezi. Az államtitkár szerint az euró éves szinten 0,7 százalékkal járulhat hozzá a gazdasági növekedés üteméhez. Ján Tóth, az ING Bank vezető elemzője azt mondta, igaz ugyan, hogy az euró összességében több előny?nyel, mint hátránnyal bír, ám az előnyök mértéke csak minimális. Ján Tóth nem titkolta, az euró gyorsítja az infláció ütemét, mégpedig a mostani évi 2,5-3 százalékról 5-6 százalékra. Ha belépünk az eurózónába, akkor az, legalábbis az első években nem a takarékoskodóknak, hanem a hitelfelvevőknek fog kedvezni. A központi jegybanki alapkamat alacsony volta miatt a megtakarítások után is alacsony lesz a kamat (esetleg még az inflációt sem követi), másrészt a hitelkamat szintje szintén nyomott lesz. Az euró szigorú szabályai szűkítik a hanyag és költekező kormányok mozgásterét, de csak abban az esetben, ha valóban alkalmazni fogják a büntető intézkedéseket – ezeket eddig még nem vetették be a maastrichti kritériumokat felrúgó államokkal szemben.

Az INEKO gazdasági kutató?műhely szerint jelenleg 80 százalékos az esélye annak, hogy 2009 januárjában bevezethetjük az eurót – ez az eddigi legmagasabb való?színűségi mutató. (s, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?