Áprilisban felgyorsult az áresés

Pozsony |

<p>&nbsp;A statisztikai hivatal tegnap közzétett inflációs jelentése az elemzőket is meglepte. Míg ez utóbbiak a februári és márciusi deflációt követően áprilisra már az árak növekedésével számoltak, az árcsökkenés üteme az elmúlt hónapban tovább gyorsult, újabb történelmi rekordot döntve.</p>

Februárban és márciusban egyaránt 0,1 százalékkal csökkent az általános árszínvonal az egy évvel korábbihoz képest. Juraj Valachy, a Tatra banka elemzője egy hónapja ugyan azt állította, hogy az árcsökkenés márciusban már elérte a mélypontját, áprilistól így már újra nőhetnek az árak, a statisztikai hivatal most közzétette elemzése azonban erre rácáfolt, Szlovákiában ugyanis az elmúlt hónapban is folytatódott az árak csökkenése. Olcsóbb élelmiszerÁprilisban az átlagos árszint 0,2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az év első négy hónapjában pedig 0,1 százalékos áresést mért a statisztikai hivatal a múlt év azonos időszakához képest. A legnagyobb áresést ezúttal a közlekedési, postai és távközlési szolgáltatások esetében mérték, ezek átlagosan 1,4 százalékkal olcsóbbak tavaly áprilishoz képest. Jól döntöttek azonban azok is, akik az idei évre halasztották a bútorvásárlást és a lakberendezési cikkek beszerzését, hiszen ezek ára szintén nagyjából 1 százalékkal csökkent. Átlagosan 0,8 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá az élelmiszerekhez is. Ez utóbbiak ára évközi viszonylatban utoljára 2010-ben csökkent. A mostani áresésük elsősorban az olcsóbb húsnak, tojásnak és cukornak köszönhető. Több mint fél százalékkal csökkentek a rezsiköltségek is. Valachy szerint ehhez elsősorban a villanyenergia árának a 6%-os csökkenése járult hozzá, mintegy 4%-kal lett olcsóbb azonban az üzemanyag is. A legnagyobb növekedést ezzel szemben az oktatással kapcsolatos kiadások esetében mérték, ezek csaknem 5 százalékkal nőttek egy év alatt, több mint 2 százalékkal kerül többe az alkohol és a cigaretta, és mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba az étterem- és mozilátogatásnál is. Nem várható árugrásAz infláció az elemzők szerint ugyan már elérte a mélypontját, azonban az elkövetkező hónapokban sem kell számítanunk az árak jelentősebb növekedésére. „A gazdaság fokozatos élénkülésével az elkövetkező időszakban nőni kezd a kereslet is, aminek köszönhetően a kereskedők enyhén megemelhetik az áraikat. Becsléseink szerint az éves infláció az idei év utolsó hónapjaira újra elérheti az egy százalékot, a pénzromlás éves üteme így idén 0,4–0,5 százalék között mozoghat” – vallja Valachy. Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője szerint az infláció a középtávú előrejelzések szerint is 1 százalék körüli szinten mozoghat. Szlovákiában 2010-ben csökkent mélypontra az infláció, amikor az éves drágulás 1 százalékos volt. Azt követően azonban felgyorsult az áremelkedés, 2011-ben így már 3,9, 2012-ben pedig 3,6%-os inflációt mért a statisztikai hivatal. Tavaly újra visszafogottabban emelkedtek az árak, az éves infláció így 1,4%-ra esett vissza.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!