Állandó növésben a Ryanair

Pozsony |

<p>Öt évvel ezelőtt indult a Ryanair első járata Pozsonyból, és az ír fapados légitársaság azóta folyamatosan növelni tudta az utasok számát.</p>

Az első évben 63 ezren utaztak a Ryanair gépeivel, azóta pedig már 3,6 millióan vették igénybe a légitársaság Pozsonyból vagy Pozsonyba induló járatait. Ehhez természetesen arra is szükség volt, hogy folyamatosan növekedjen az elérhető célállomások száma is, ami jelenleg hét ország 21 városát jelenti. A pozsonyi repülőtéren piacvezető légitársaság a 2010 áprilisától 2011 áprilisáig tartó gazdasági évben szeretné elérni az egymilliós utasszámot. A társaság a téli idényben összesen 14 célállomást kínál az utasoknak, melyek között megtalálható Stockholm és Alicante is. A népszerű városokba pedig növeli a járatok számát, Dublinba és Brüsszelbe heti öt gép indul, Londonba heti 11 géppel juthatnak el az utasok, az olaszországi Milánóba pedig naponta indít gépet az ír fapados.

A társaság a válság ellenére is nagyon jó eredményekkel zárja az egyes hónapokat, éppen szeptemberben lépte túl a havi 7 milliós utasszámot, amivel Európa egyik legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát. A Ryanair flottájában 254 darab Boeing 737-800-as gép van. (szl, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?