Alaposan megadóztatott alapok

Pozsony. Az alacsony banki kamatok miatt Szlovákiában egyre többen helyezik megtakarításaikat befektetési alapokba. Az ezekből származó bevételek adóztatásában az elmúlt időszakban jelentős változásokra került sor. Mire kellene odafigyelnünk, ha adóbevallást nyújtunk be, és tavaly az alapokból is származtak bevételeink?

Ha a befektetés szép profitot hoz, akkor annak nemcsak a tulajdonos, hanem az államkassza is örülReuters-felvételAz úgynevezett milliomosadó bevezetése mellett, amely azokat is sújtja, akik korántsem vallhatják magukat milliomosoknak, az állam azok pénztárcájába is mélyebben belenyúl, akiknek a befektetési alapokból is származtak bizonyos bevételeik. Múlt év januárjától a befektetési alapokból származó bevételeink után már nem írhatjuk le azt az összeget, amit egy évvel korábban még igénybe vehettünk. Korábban ugyanis a létminimum ötszörösének megfelelő bevételekig, ami manapság 24 900 koronának felel meg, nem kellett adóznunk. Ma már ez nem érvényes, a befektetési alapokból származó minden egyes fillérnyi profit után adóznunk kell. Kivételnek csupán a nyugdíjalapok számítanak, az ezekből származó bevételek után így továbbra sem kell adózni. Bizonyos könnyítést azonban a befektetési alapok tulajdonosai számára is sikerült becsempészni a jövedelemadóról szóló törvénybe. A betétesek így az egyik alapban elért nyereségből leszámíthatják a másik alapban elért veszteségüket. Ezzel az összeggel így csökkenthetik az adóalapjukat. A befektetési alapkezelők az általuk begyűjtött tőkét, előre meghatározott politika szerint különböző kockázatú befektetésekbe helyezik, ezáltal egy portfóliót alakítanak ki. A begyűjtött tőkéről „átvételi elismervényként” befektetési jegyeket adnak ki. Az alap lehet zártvégű (előre meghatározott időtartamra szóló), vagy nyíltvégű, ilyenkor a befektetési jegy bármikor visszaváltható (mint egy látra szóló bankbetét). Múlt év áprilisától az alapkezelők a befektetési jegy visszaváltásánál már automatikusan levonják az elért nyereségből az adót. Ha például 100 ezer koronának megfelelő hazai befektetési jegyet váltottunk vissza, ám ezeket korábban csak 50 ezer koronáért vettük, az alapkezelő az elért 50 ezer koronás profitból levonta a 19 százalékos adót, vagyis 9500 koronát. A tavaly áprilistól érvényes módosítás szerint így az alapok adóztatása hasonlóan működik, mint a bankbetéteké. Mivel az alapkezelő már automatikusan levonta az adót, nekünk ezután nem kell adóbevallást tennünk. Más a helyzet, ha az alapban veszteséget értünk el, ebben az esetben ugyanis a veszteségünket kompenzálhatjuk az adóbevalláson keresztül.

Mint szinte minden törvényben, így az alapok adóztatásával kapcsolatos jogszabályban is több kivétellel találkozhatunk a fent említettekhez képest. Az egyik legszembetűnőbb a 2003. december 31. előtt vásárolt befektetési jegyeket érinti. Az ilyen jegyek visszaváltásából származó nyereség továbbra sem adóköteles. Az adóbevallás benyújtása ezek esetében azok számára éri meg, akik az ilyen befektetési jegyeiktől tavaly április elseje után váltak meg. Az alapkezelők ugyanis az ezekből származó nyereségből április elseje után szintén levonták az adót, amit az adóbevalláson keresztül visszaigényelhetünk. A másik kivételnek a külföldi befektetési jegyek számítanak, amelyek esetében az értékpapír-kereskedők nem vonják le az adót, vagyis az adózatlan nyereséghez jutunk hozzá. Ezt fel kell tüntetnünk az adóalapunkban, az adóalapot azonban csökkenthetjük, ha veszteséget értünk el.

Hogyan takarékoskodhatunk az adónkon, ha vissza akarjuk adni a befektetési jegyünket? Eladhatjuk a jegyünket például egy olyan személynek, akinek a bevételei az adózatlan összeg, vagyis 95 616 korona alatt vannak. Ez a személy adja vissza aztán a jegyet az alapkezelőnek. Ez utóbbi ugyan ebben az esetben is levonja az adót, az adóbevallást követően azonban a fent említett személy már visszaigényelheti a levont összeget. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?