Alacsonyabb a felvásárlási ár

Pozsony |

<p>A kedvezőtlen időjárás miatt Szlovákiában egyelőre csak az ország déli járásaiban kezdődött el az aratás, e hét elejéig így a búza alig tizedét takarították be &ndash; nyilatkozta Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője, aki szerint az északi járásokban csak július végén, augusztus elején kezdődhet az aratás.&nbsp;</p>

A hektárhozamok szempontjából jelentős eltérések vannak az egyes régiók között: van, ahol ez a 6,4 tonnát is eléri, egyes helyeken azonban csak 3,5 tonna körül mozog. „A gabonatermés várhatóan ugyan jobb lesz, mint tavaly, az esős időjárás miatt azonban több helyen a minőség elmarad a várttól” – nyilatkozta a szóvivő. Milan Semančík, az SPPK elnöke szerint a gazdáknak kormoly gondot okoznak a felvásárlási árak is. „Az étkezési búza esetében ezek jelenleg tonnánként 140–150 euró között mozognak, vagyis nagyjából 30 euróval maradnak el a tavalyiaktól” – nyilatkozta Semančík, aki szerint a gazdák emiatt igyekeznek majd lehetőleg minél később túladni a termésükön. Az SPPK szerint gondot okozhat az Ukrajnával szembeni behozatali vámok felfüggesztése is, aminek köszönhetően olcsó gabonával áraszthatják el az országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?