Aki jól kapcsol, olcsóbb villanyt kap

Pozsony |

<p>Nemcsak mobilszolgáltatót vagy egészségbiztosítót lehet váltani. Már két éve szabadon eldönthetjük, kitől vesszük meg a villanyáramot. Mivel áramszolgáltatót negyedévente válthatunk, december végén jár le a következő határidő arra, hogy a jelenlegi szolgáltatónknál felmondjuk, az újnál pedig aláírjuk a szerződést. Ez a céges és a lakossági ügyfelekre egyaránt vonatkozik.</p>

Az új energiaszolgáltatóra történő átállás némi időt vesz igénybe, nem kivitelezhető egyik napról a másikra. Ezért ha például december végéig jelezzük, hogy új társasághoz pártolunk, a kiválasztott cég szolgáltatásait csak április elejétől vehetjük igénybe.

A konkurencia fokozatosan ezen a téren is erőteljesebbé válik, a klasszikus szolgáltatókon kívül idén új játékosok kezdtek érdeklődni a lakossági ügyfelek iránt. Az alternatív áramszolgáltatók rendszerint garantálják, hogy minimum 3-10 százalékkal olcsóbb árat határoznak meg a jelenleginél. Az áramszolgáltató cseréjét ráadásul bérmentve kellene elvégezni, mivel az energetikai törvény szerint a szolgáltatók nem kérhetnek a váltásért illetéket.

Néhány szolgáltató ezt úgy oldja meg, hogy nem a cseréért, hanem a szolgáltatás bevezetéséért kérnek illetéket. A szükséges papírmunkát rendszerint az új szolgáltató vállalja magára, ehhez viszont szüksége van a kliens eredeti szerződésének felbontásáról szóló igazolásra, illetve egy felhatalmazásra arra, hogy az átigazolási folyamatban képviselheti a klienst. A megtakarítások meghatározásához a szolgáltató pontos adatokat kér arról,mire használják a háztartásban a villanyáramot (fűtés, vízmelegítés), és mennyi az átlagfogyasztás. Az új szerződés megkötéséhez persze elkerülhetetlen a régi felbontása, a felmondási határidő társaságonként változik.

Ezért 3, 6, 12, sőt 24 hónapos felmondási határidőt is találni a piacon. Mielőtt bármit aláírnának, kérjenek részletes tájékoztatást az adott szolgáltató tarifáiról, illetékekről, bírságokról és szankciókról, felmondási határidőkről, a szerződés idő előtti felbontásáról, és természetesen az áramszolgáltatás áráról. Csak úgy kerülhetőek el a későbbi kellemetlen meglepetések, ha tájékozódnak az összes feltételről. További részletek szombati nyomtatott kiadásunkban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?