Akciós jelzálog-hitelekkel harcolnak az ügyfelekért a pénzintézetek

Pozsony |

<p>Szlovákiában továbbra is rendkívül olcsón lehet jelzáloghitelhez jutni. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy mely bank, melyik hitelét választjuk, a lehetőségeink ugyanis különbözőek. Az alábbiakban a jelenlegi legkedvezőbb ajánlatokat gyűjtöttük össze.&nbsp;</p>

A jegybank legfrissebb adatai szerint az egy és öt évre fixált kamatok esetében a jelzáloghitelek átlagos kamatszintje 1,73 százalék. Akadnak azonban olyan bankok is, amelyek a kiemelt ügyfeleiknek már 1 százaléknál alacsonyabb hitelkamatot kínálnak. A banki elemzők szerint most megéri hosszabb időre lekötni a kamatszintet, hiszen a jelenleginél kedvezőbb ajánlatokra már csak nehezen számíthatunk. Azt is tudni kell azonban, hogy a lekötött kamat nagyobb, mint a lekötés nélküli, így figyelembe kellene vennünk a pénzügyi lehetőségeinket is. 

Általános Hitelbank 

Az Általános Hitelbank (VÚB) szeptembertől csökkentette a hitelkamatait. A lakáshitelhez már 1,29 százalékos kamattal hozzájuthatunk, ha a legrövidebb időszakokra kötjük le. Hatéves fixáció esetén 1,69, nyolcnál 1,99, tíznél pedig 2,29 százalékos éves kamatra számíthatunk. Az említett kamatok természetesen a legkedvezőbb ajánlatnak számítanak, amihez a bank nem minden ügyfele juthat hozzá. „A kamatok azonban, a feltételek teljesítése esetén, azokra is vonatkoznak, akik a hitelüket más bankból viszik át a VÚB-ba” – nyilatkozta Angelika Farkašová, a VÚB hitelosztályának vezetője. Akik még azelőtt szeretnék átvinni a hitelüket egy másik bankba, hogy lejárna az előzőben a kamatlekötésük, azoknak ezért külön díjat számolhatnak fel. A VÚB azonban egyes esetekben átvállalja az idő előtti visszafizetéssel járó költségeket is. 

Takarékpénztár 

A Szlovák Takarékpénztár jelzáloghitel-kamatai 1,39 százaléknál kezdődnek. A legalacsonyabb kamat az 1 éves lekötésre és 30 éves futamidőre vonatkozik. „Természetesen, minél hosszabb a futamidő, annál drágább a hitel. Sokan mégis inkább ezt választják, hiszen ez esetben a havi törlesztés alacsonyabb” – mondta Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője. Szerinte a hosszabb futamidő azok esetében jogos, akik például 100 ezer eurós hitelt vesznek fel egy családi ház építésére, ám akik csak 10 ezer eurót igényelnek például a lakás átalakítására, azoknak a lehető legrövidebb futamidőt kínálja. „Mindenkinek azt ajánlhatjuk, hogy a havi törlesztés ne haladja meg a család bevételeinek a 30 százalékát” – tette hozzá Cesnaková. Megéri inkább új hitelt felvenni, vagy átvinni a már létező hitelünket a Szlovák Takarékpénztárba? „Az átvitel mindenképp egyszerűbb, a bank ugyanis elismeri az előző bank szakértői véleményét is, ráadásul a többi díj esetében is kedvezményekre számíthatnak az ügyfelek” – mondta Cesnaková, aki szerint ilyen módon akár ezer eurót is megtakaríthatunk. 

Prima banka 

A Prima az idei év végéig a négyéves lekötés esetében 1,2 százalékos kamatot kínál. A hároméves fixáció esetében ugyanez 1,5 százalék. „A négyéves lekötéssel kapcsolatban ráadásul semmilyen rejtett feltételekkel nem kell számolnia az ügyfélnek” – mondta Eva Čonková, a Prima banka marketingigazgatója. Ha új hitelt igénylünk a banktól, a felhasználásával hat hónapon belül kell elszámolnunk, ráadásul ez csak a felvett összeg 60 százalékára vonatkozik. A kölcsönt megéri bebiztosítani. „Ez esetben ugyanis, ha az ügyfél nehéz helyzetbe kerül, a bank átvállalja a törlesztést, és havi száz eurót is fizetünk számára” – tette hozzá Čonková. Ha a hitelünket más pénzintézetből visszük át a Prima bankába, elég benyújtani a régi hitelszerződést és a szakvéleményt. A hitel elfogadásáról szóló döntést megvárásra kidolgozzák. Az előző bank által felszámolt idő előtti visszafizetésért fizetett díjat is megtérítik, legfeljebb az új hitel egy százalékának megfelelő összegig. 

ČSOB 

A ČSOB-nál a futamidő minimum 3, legfeljebb 30 év. „Minél hosszabb a futamidő, annál alacsonyabb a havi törlesztés” – mondta Anna Jamborová, a bank szóvivője. Hogy milyen futamidőt vehetünk igénybe, az az életkortól is függ. A bankok arra törekszenek, hogy a nyugdíjkorhatár betöltését követően a hitel nagy részét visszafizessük. A futamidőt többnyire úgy számítják ki, hogy a kölcsönt az ügyfél 65 éves koráig törlessze. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?