Ajtónkon kopog a recesszió

Bécs. Soros György szerint a legsúlyosabb pénzügyi válság fenyeget a második világháború óta, és a krízis Európát is érinteni fogja.

Bécs. Soros György szerint a legsúlyosabb pénzügyi válság fenyeget a második világháború óta, és a krízis Európát is érinteni fogja. A magyar származású amerikai befektetési bankár a Der Standard osztrák lap tegnapi számában megjelent nyilatkozatában kifejtette, hogy az utóbbi években alapvető, szavai szerint a „piaci fundamentalizmusra” visszavezethető tévedések határozták meg a politikát. Hibás felfogásnak nevezte, hogy a pénzpiacok működése egyensúlyozó szerepet tölt be. „A helyzet sokkal súlyosabb, mint bármelyik, a második világháború óta bekövetkezett pénzügyi válság idején” – fejtette ki véleményét a tőzsdeguru, hozzátéve, hogy valójában igen összetett jelenségről van szó. A George Bush amerikai elnök által körvonalazott, mintegy 130-140 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagról azt mondta, hogy nem sokat vár tőle. Szerinte az Egyesült Államokat recesszió fenyegeti, amely Európára is kihatással lesz. „Meglepő, hogy ezt csak kevesen ismerik fel” – vélekedett. A befektető úgy látja, Európának aktívabb szerepet kellene vállalnia a világ dolgainak intézésében, ami fordítva is igaz: a világnak is nagyobb szüksége van Európa vezetői képességeire. Szerinte az amerikai külpolitika azzal, hogy érdekei érvényre juttatása érdekében elsősorban a katonai beavatkozásra helyezte a hangsúlyt a nemzetközi színtéren, önmagát hozta szorult helyzetbe, és korlátozta az Egyesült Államok irányító pozícióját. „A közeljövőben meg fog változni ez a cselekvési irány. Az európaiaknak most nem szabad Amerika-ellenes beállítottságot felvenniük, sokkal inkább arra kell törekedniük, hogy globális szerepet vállaljanak” – mondta.

Mindeközben távol-keleti sajtóorgánumokban olyan piaci pletykák reppentek fel, amelyek szerint Soros György egyik befektetési alapja múlt héten megrohamozta az indiai tőzsdét. Kereskedők a múlt héten két hatalmas mértékű kosárban történt eladáshullámot figyeltek meg, melynek minden bizonnyal az volt a célja, hogy beszakítsa a piacot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?