Adóbevallás az utolsó pillanatban

Pozsony. Kevesebb, mint egy hetünk maradt arra, hogy benyújtsuk az adóbevallásunkat. Ha jövő hétfőig ezt nem tesszük meg, büntetésre számíthatunk. A bevallást személyesen az adóhivatalban adhatjuk be, elküldhetjük azonban levélben, faxon vagy interneten keresztül is.

Adóbevallást csak annak kell tennie, aki az elmúlt évben 47 808 koronánál nagyobb bevételre tett szert, amibe azonban nem számítanak bele az adózás alól felszabadított bevételek. Vannak azonban olyan esetek, amikor akkor is megéri benyújtani a bevallást, ha ennél alacsonyabb összeget kerestünk. Így például azok a nyugdíjasok, akik dolgoztak, és a munkáltatójuk az év folyamán fokozatosan vonta le az adóelőleget, a bevallás benyújtását követően ezt visszaigényelhetik. Ha állandó lakhelyünk van Szlovákiában, az adóbevallást a lakhelyünkön illetékes adóhivatalban kell beadnunk. Ha nincs állandó lakhelyünk, de az év nagy részében itt tartózkodunk, az űrlapot annak a helyiségnek az adóhivatalánál kell beadnunk, ahol a legtöbbet tartózkodunk. Ha nincs állandó lakhelyünk, és többnyire nem tartózkodunk az országban, az I-es számú Pozsonyi Adóhivatalban kell beadnunk az adóívet.

Az adóívek benyújtására többféle lehetőségünk van. Ezeket a leggyakrabban postán vagy személyesen adják be. A bevallást azonban el is faxolhatjuk. Ebben az esetben legkésőbb öt napon belül az adóbevallás aláírt utolsó oldalát személyesen kell eljuttatnunk a hivatalhoz. Az adóbevallást benyújthatjuk elektronikus úton is. Ezt a formát azonban csak azok vehetik igénybe, akik szerződést kötöttek a hivatallal, hogy ilyen úton adóznak.

Az adót nem vallhatjuk be a tavalyi adóíveken. Erre csak azokat az íveket használhatjuk fel, amelyeknek a bal alsó sarkában a 2007-es dátum szerepel. Kétfajta adóív közül választhatunk: ezek az A és a B típusú adóívek. Az előbbit azok az alkalmazottak vehetik igénybe, akiknek tavaly ugyan csak a munkáltatójuktól voltak bevételeik, ám február 15-ig nem kérték a munkáltatójukat az éves elszámolásra. Ugyanezt az űrlapot kell felhasználniuk azoknak, akik időben felkérték a munkáltatójukat az elszámolásra, ám február 15-ig nem juttatták el az ehhez szükséges összes igazolást. Az A íven vallják be adójukat azok, akiknek külföldről is voltak bevételeik. A B típusú adóíven elsősorban azok vallják be az adójukat, akiknek a munkaadójuk által fizetett béren kívül egyéb adóköteles bevételeik is voltak. Ezen az űrlapon teszik meg bevallásukat a vállalkozók és azok is, akiknek tőkebefektetésből származik a bevételük. Az űrlapokhoz az adóhivataloknál vagy az erre szakosodott üzletekben juthatunk hozzá. Ha van internet-hozzáférésünk, az ívet a www.finance.gov.sk vagy a www.drsr.sk honlapokról is letölthetjük. További könnyítésnek számít, hogy a központi adóigazgatóság internetes honlapján (www.drsr.sk) az íveket közvetlenül a számítógépben is kitölthetjük, amit aztán kinyomtatva postán küldhetünk el. Ez esetben a feladás dátuma a mérvadó. Hogy ezt igazolni tudjuk, ajánlott levélben kell feladni a küldeményt. Március végéig nemcsak hogy be kell vallanunk az adót, de be is kell fizetnünk. Fizetni csak postai vagy banki átutalással lehet. Ha elmulasztjuk a kötelességünket, az adóhivatal a magánszemélyeknek minimum ezer, a társaságoknak 2 ezer koronás büntetést szabhat ki, a felső határ félmillió korona.E héten és jövő hétfőn az adóhivatalok tovább tartanak nyitva a megszokottnál, az adózók többsége ugyanis az utolsó pillanatban nyújtja be a bevallását. A Központi Adóigazgatóság adatai szerint 60%-uk erre az utolsó héten, 15%-uk pedig az utolsó nap szánja el magát. Az adóhivatalok többsége így a napokban reggel nyolctól este hatig tart nyitva, miközben ebédszünetet sem tartanak. A nyitvatartási időről az adóigazgatóság honlapján tájékozódhatunk. Iveta Adamíková, a Központi Adóigazgatóság szóvivője szerint az adóívek benyújtásánál tanácsot kérhetünk az alkalmazottaktól, hosszabb konzultációra azonban nincs idejük.

A hivatalok az átvételnél csak a leggyakrabban felmerülő hibákat ellenőrzik. Sokan megfeledkeznek az aláírásról, az adóívhez csatolandó igazolásokról. Ha a gyerekünk iskolaköteles, azt kell igazolnunk, hogy rendszeresen látogatja az iskolát, továbbá a gyermek eltartásáról szóló igazolás és a születési anyakönyvi kivonat másolata is kell. A bevalláshoz csatolni kell a bevételekről, adóelőlegekről szóló igazolások fénymásolatait. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?