A vártnál kisebb az áremelkedés

Pozsony. A hazai üzletláncok egyre durvább konkurenciaharca szó szerint „meghozza a gyümölcsét” a hazai vásárlók számára. A statisztikai hivatal által közzétett novemberi inflációs adatok lényegesen kedvezőbbek voltak az elemzők által vártnál.

A külföldi üzletláncok árleszorító hatása a piacok kisebb forgalmán is érződikPavol Majer felvételeA jegybank szerint az általános árszint az elmúlt hónapban 6,3 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában, míg októberben az infláció mértéke elérte a 6,6 százalékot. Gazdasági elemzőink az elmúlt hónapra 6,5 százalékos inflációra számítottak.

A vártnál jobb eredményeket az elemzők egybehangzóan a hazai üzletláncok között egyre éleződő konkurenciaharc számlájára írják. Üzleteinkben az élelmiszerárak ennek köszönhetően csaknem 1 százalékkal estek vissza. A külföldi üzletláncok novemberben is elsősorban a gyümölcsfélék eladásában próbálták meg lekörözni a versenytársaikat. Ennek köszönhetően ezekhez nyolc százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá. Kedvezőbb áron vásárolhattunk azonban cukrot, mézet, csokoládét, kenyeret, olajat és zsírt is. Az őszi hónapok hagyományaihoz híven ezzel szemben tovább drágultak a zöldségfélék. Ezeket novemberben 4 százalékkal drágábban vehettük meg, mint októberben, nem változott ugyanakkor a tej és tejtermékek ára. Az év végére azonban nagy valószínűséggel – legalábbis a jegybank előrejelzései szerint – ezekhez is drágábban juthatunk hozzá, mint ahogy a zöldségárak is tovább emelkednek. A jegybank az év végére 5,7-7 százalékos inflációval számol, a ČSOB elemzői szerint 6,2, a Szlovák Takarékpénztár szerint pedig 6,6 százalékos lesz az éves pénzromlás. (mi, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?