A válság változtat a vásárlói szokásokon

Pozsony |

<p>A gazdasági válság idén jelentős mértékben módosított a fogyasztási szokásainkon, és jövőre sem számíthatunk jelentősebb javulásra - állítja Martin Mravec, a GfK Slovakia igazgatója.</p>

Többségünk már most sokkal jobban odafigyel, hogy mire is költi a pénzét, egyes termékek esetében pedig jelentős mértékben visszafogjuk majd a kiadásainkat.

Hogy a válság a hazai üzleteket sem kímélte, az leginkább a bevételeiken látszik meg. František Ťapuš, a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség (ZOCR) alelnöke szerint ezek az év első tíz hónapjában 8 milliárd euróval maradtak el a múlt év azonos időszakához képest. Mindez meglátszik az állami költségvetésen is, hiszen az áfából befolyt bevételek 1,5 milliárd euróval csökkennek. A nagykereskedelem forgalma 23, a kiskereskedelemé12, a szállodaiparé 20, az éttermeké24%-kalesett vissza.

A GfK szerint a gazdasági válság mellett a hazai üzleteknek az euró bevezetése sem segített. Soha nem látott mértékben nőtt a külföldön vásárlók száma, ami nagyrészt azzal magyarázható, hogy az euró bevezetését és a környező országok valutáinak az értékvesztését követően a szomszédos országokban jóval olcsóbban juthattunk hozzá szinte az összes termékhez. Emiatt drasztikus mértékben zuhant a hazai üzletek forgalma, amit ezek csak újabbnál újabb árkedvezményekkel tudtak megállítani.

Mravec szerint ebből a szempontból nem számíthatunk javulásra jövőre sem, hiszen a lakosság egyre nagyobb része fél attól, hogy elveszíti a munkáját, így a kiadásaikat is visszafogják. A GfK novemberi felmérése szerint a lakosság 86%-a már most sokkal jobban odafigyel, hogy mire is költi a pénzét. Kiadásaikat leginkább a nyugdíjasok fogják vissza, ezzel szemben legkevésbé a 29-39 év közötti aktív korosztály panaszkodik. A felmérés szerint a nők jobban ellenőrzik a kiadásaikat, mint a férfiak.

A megkérdezettek többsége arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban az élelmiszerekre, kozmetikai cikkekre és a ruházatra ugyanannyit költ majd, mint eddig. A lakosság alig 15%-a számít arra, hogy a jövőben kevesebbet költ majd az élelmiszerekre, a kozmetikai cikkek esetében ez 24, a ruházat esetében pedig 29%.

További részletek szerdai nyomtatott kiadásunkban. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?