A templomokban is az euróról

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Bank az elmúlt hónapokban a római katolikus és a görög katolikus egyház több mint 1200 papjának tartott szakelőadásokat az euró bevezetéséről - közölte Martin Šuster, a jegybank kommunikációs vezetője.</p>

„A tanfolyamok azt a célt szolgálták, hogy az egyház képviselői fel tudják világosítani az idősebb embereket, karitatív tevékenységük során az egyedülállókhoz, a médiát nem figyelőkhöz is eljuttassák az euró átvételével kapcsolatos ismereteket“ - mondta Šuster. „A katolikus egyház tudatosítja, hogy a pénzcsere kapcsán számos idős, egyedül élő ember csalók, spekulánsok áldozatává válhat, ezért az érintettekkel kapcsolatban álló papokat felvérteztük a szükséges ismeretanyaggal“ - mondta Cyril Jančišin, a püspöki konferencia vezető titkára. Az euróval kapcsolatos tényeket nem építik be a misék rendjébe, mindössze arról van szó, hogy „tanácsokat adunk az embereknek, megelőzve ezzel, hogy pénzcsere ürügyén az ügyeskedők áldozatává váljanak“ - tette hozzá Jozef Haľko, a püspöki konferencia szóvivője. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?