A piac egyötöde kellene

Pozsony. A Kooperativa Biztosítónál a múlt szombattól 20 ezren kötötték meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat – nyilatkozta Lelkes György, a biztosító alelnöke, hozzátéve, hogy az elkövetkező évben a piac ötödét szeretnék megszerezni.

Pozsony. A Kooperativa Biztosítónál a múlt szombattól 20 ezren kötötték meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat – nyilatkozta Lelkes György, a biztosító alelnöke, hozzátéve, hogy az elkövetkező évben a piac ötödét szeretnék megszerezni. Áraikat, tekintettel a jelenlegi rendkívül alacsony biztosítási árakra, ők is kénytelenek lesznek emelni. Ezek a Partner alapcsomagban átlagosan 20%-kal lesznek magasabbak, mint az ideiek. Ebben azonban így is csak a 8 százalékos infláció, valamint a biztosítók irodájának kifizetett 4%-os, és az autómentő rendszerre kifizetett 8 százalékos hozzájárulás van benne. Lelkes szerint az 1300 köbcentiméteres kategóriában a biztosítás ára a jelenlegi 1960 koronáról, 2304 koronára nő. Partner elnevezésű alapcsomagunk mellé Europartner csomagot is vásárolhatunk, amely 60 millió koronáig állja az anyagi-, és 60 millió koronáig az egészségkárosodást is. Itt az alapcsomaghoz képest a személygépkocsi-tulajdonosok 2 ezer, a motorkerékpárosok ezer, a nemzetközi teherforgalomban használt tehergépkocsik tulajdonosai pedig 20 ezer koronával fizetnek többet. Csáky József, a biztosító elnöke szerint előnyökre számíthatnak azok, akik balesetbiztosításukat is a Kooperativánál kötik meg. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat azonban a Kommunális Biztosítónál is megköthetjük, amelynek a Kooperativa a többségi tulajdonosa. Margita Weissmannová, a biztosító igazgatója szerint a Kommunális Biztosító elsősorban a kommunális szférára összpontosít, árai azonban nem térnek el a Kooperativáétól. Előzetes terveikben 5%-os piaci részesedésre számítanak. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?