A lengyelek 2011-ben vezetnék be az eurót

Varsó |

<p>A lengyel kormányfő 2011-et nevezte meg Lengyelország euróövezeti csatlakozása tervezett céldátumaként. Egy nemzetközi gazdasági fórumon Donald Tusk kijelentette, hogy ez nehéz lesz, de teljesíthető. A lengyel kormány eddig nem rögzített céldátumot az euró bevezetésére.</p>

A miniszterelnök először jelölt meg évszámot. Az elemzők eddig azzal számoltak, hogy 2013-ban, vagy később kerül sor Lengyelország csatlakozására az euróövezethez. Májusban a lengyel pénzügyminiszter azt mondta, hogy 2009-ig teljesítik az euróbevezetéshez szükséges feltételeket. Most kijelentette, hogy akár már jövőre beléphetnek az ERM-2 átváltási mechanizmusba, ami 2011., vagy 2012. évi eurócsatlakozást tenne lehetővé.
- Gond van azonban még az inflációval, ami meghaladja a megengedett mértéket - tette hozzá.
Az euró bevezetésére jelentkező országok nemzeti valutájának legalább két évet kell eltölteniük az euró előszobájának nevezett ERM-II rendszerben.
A miniszterelnök bejelentésére közel 1,6 százalékkal drágult a zloty.
A szakértők első véleménye az volt, hogy ideje volt megjelölni a bevezetés céldátumát, 2011 azonban korainak tűnik.
Az EU-hoz 2004-ben egyidejűleg csatlakozott országok közül Szlovénia a múlt évtől használja az eurót, Ciprus és Málta az idei évtől. Szlovákia 2009-től lesz tagja az eurózónának. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?