A Gazprom kezében Európa?

Moszkva |

<p>Európa földgázellátása hamarosan teljesen a Gazpromtól függővé válhat - írja keddi számában a Nyezaviszimaja Gazeta (NG), állítását azokra az információkra alapozva, amelyek szerint az orosz gázipari monopólium erősíteni készül afrikai jelenlétét.</p>

Az orosz lap sorra veszi az erre vonatkozó terveket. Az első: Líbia felajánlotta a Gazpromnak, vegyen részt egy újabb, Líbiát Európával összekötő gázvezeték megépítésében. Másodszor az orosz monopólium érdeklődik a tervezett transz-szaharai gázvezeték iránt, amely a nigériai földgázlelőhelyeket kötné össze Európával Algérián és Nigeren keresztül. Harmadszor pedig felújította az algériai Sonatrach társasággal az európai tevékenységük összehangolására vonatkozó, tavaly lejárt szerződéseket.
A NG kommentátora mindezek alapján megállapítja, hogy az energetikai függetlenségre és földgázbeszerzési forrásainak diverzifikálására törekvő Európa rendkívül kellemetlen helyzetbe került. „Felmerül annak a veszélye, hogy az európai piacon eddig vetélytársként fellépő orosz, illetve algériai társaság (amelyek eddig 25, illetve 10 százalék körül részesedtek a piacból) egymás üzleti partnerévé válhatnak, kartell-megállapodásra léphetnek, s akár politikai célokra is felhasználhatják a gázcsapokat."
Ha sikerrel járnak a tárgyalások az Algériával közös földgázprojektekbe való bekapcsolódásról, „a Gazpromnak és eddigi afrikai konkurenseinek európai befolyása jelentősen megerősödhet" - teszi hozzá a lap, a 2K Audit üzleti tanácsadócég moszkvai részlegvezetőjének, Alekszandr Stoknak a véleményére hivatkozva.
Európa eközben nem tud mivel válaszolni a Gazprom terjeszkedési terveire - állapítja meg végül a NG -, mivel az Európai Uniónak máig nincs egységes energetikai politikája, s a Gazpromtól független gázbeszerzésre kigondolt Nabucco-vezeték egykori kezdeményezői sorra írják alá a megállapodásokat az orosz Déli Áramlat vezetékhez való csatlakozásukról. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?