A fiatalok önerőből nem jutnak saját lakáshoz

<p>&nbsp;Az alacsonyabb hitelkamatoknak köszönhetően ugyan Szlovákiában is egyre többen jutnak saját lakáshoz, a fiatalok többségének azonban ez továbbra is elérhetetlen álomnak számít. A 18 évnél idősebbek ötöde még mindig a szüleivel él.</p>

Szlovákiában a megkérdezettek csaknem 90 százaléka saját lakásban vagy családi házban szeretne élni, valójában azonban ez csak a lakosság 65 százalékának adatik meg – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője, a pénzintézet legújabb felmérésére hivatkozva. A látványos különbség azzal magyarázható, hogy a fiatalok egy jelentős hányada, annak ellenére, hogy már dolgozik, csak nehezen jut hozzá a saját lakáshoz. Akiknek mégis valóra válik az álmuk, azok ezt többnyire a családjuknak köszönhetik, az egyes régiók között azonban itt is jelentős különbségek vannak. A Postabank szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy minél szegényebb egy régió, az ott élők annál jobban rá vannak utalva a szüleikre. Eperjes megyében például a lakásvásárlásnál a fiatalok 54 százalékának segített a családja, míg a nyugati régióban, így például Nagyszombat megyében is ez 20 százalék körül mozog. A különbség főként az ország nyugati megyéiben fizetett nagyobb bérekkel magyarázható, ennek köszönhetően ugyanis itt a fiatalok könnyebben jutnak hitelhez. Ezt támasztja alá a Postabank elemzése is, amely szerint azok a fiatalok, akik nem számíthattak a családjuk támogatására, az esetek több mint 70 százalékában hitelből fedezték a lakásvásárlást.

A most közzétett felmérés szerint azonban a szüleikkel többnyire csak azok a 30 évnél fiatalabbak élnek egy háztartásban, akiknek még nincsenek gyerekeik. A családalapítást követően a többség igyekszik saját lakást találni, a többgenerációs háztartások száma, ahol együtt élnek a gyerekek a szüleikkel és a nagyszüleikkel, így alig éri el a 6 százalékot. Az önállósodást a fiatalok többsége is úgy képzeli el, hogy saját lakást vásárol. A bérlakásokat csak végső helyzetben veszik igénybe. Az ilyenekben lakók aránya így még a legnagyobb városokban is 17 százalék alatt mozog. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?