A feltűnően olcsón kínált faházak eleve gyanúsak

Pozsony |

<p>A földművelésügyi tárca már idén egymillió eurót kíván szétosztani a fából készült családi házat építők között. Ha a kísérleti projekt beválik, újabb támogatásokra számíthatunk. Mire kellene ügyelniük azoknak, akik faház építésére adják a fejüket?</p>

A szaktárca a múlt hónapban bocsátotta egyeztetésre a faházak építőinek nyújtott támogatás feltételeit, amelyekről már a lapunkban is beszámoltunk. A lényeg: a támogatást nem előre folyósítanák, hanem a már kész házak tulajdonosai igényelhetnék, vagyis a használatbavételi engedélyt legkésőbb a földművelésügyi tárca által kiadott rendelet életbe lépésének a napjáig kellene megszerezniük. Csak az kaphat támogatást, aki egyszintes, pince nélküli, minimum 70 négyzetméteres, legkevesebb három lakóhelyiséggel rendelkező házat épített. A támogatás iránt érdeklődőknek a kérvényüket az Agrárkifizető Ügynökséghez kell majd eljuttatniuk, legkésőbb 30 nappal a földművelésügyi tárca által tervezett rendelet hivatalos meghirdetését követően. A legenergiatakarékosabb faházak építését az állam 11 ezer euróval támogatja, ráadásul ha a ház a legelmaradottabb járások egyikében épül, a kérvényezők további 2 ezer euróra számíthatnak.

Aki faház építésére adja a fejét, annak azonban több buktatóra is fel kellene készülnie. Már az sem mindegy, kire bízzuk az építkezést. „Sajnos az építésügyi vállalkozások között is látványos különbségek vannak, rengeteg becsületes cég található az ágazatban, csaknem ugyanennyi azonban csupán arra koncentrál, hogyan tudná a lehető legtöbb pénzt kicsalni az ügyfeleitől” – nyilatkozta Petra Jakubová, a faházakat építő M-House társaság képviselője. Szerinte a faházakat építőknek nem lenne szabad ráugorniuk a legolcsóbb ajánlatokra, hiszen gyakran ezek a legdrágábbak.

A cég kiválasztásánál alaposan körül kell néznünk a piacon, az ismerősöknél is rákérdezve az ezzel foglalkozó cégek előnyeire és hátrányaira. Jakubová szerint az összes olyan ajánlat, amely 29 900 eurónál alacsonyabb árat kínál, eleve gyanús. „Ha az összes műszaki paramétert be szeretnénk tartani, és valóban olyan faházat építünk, amely minőségi lakhatást biztosít, ilyen összegért egyszerűen képtelenek lennénk felépíteni egy házat” – mondta Jakubová. Az esetek többségében kiderül, hogy az említett ár csak egyszerű reklámfogás, és az építkezés közben jelentősen megugranak a költségek. Arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy a könnyűszerkezetes építés sem képez kivételt a hőszigeteléssel kapcsolatos elvárásokat illetően, vagyis itt is gondoskodni kell a megfelelő hőszigetelésről. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?