A csehek helyeslik a gazdasági reformokat

Prága.

Prága. A csehek több mint ötven százaléka véli úgy, hogy az országnak szüksége van a közkiadások reformjára, míg a lakosság tíz százaléka elveti az intézkedéseket – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai Median közvélemény-kutató intézet készített augusztus elején a Lidové Noviny című konzervatív napilap megrendelésére.

A reformok szükségességét a megkérdezettek 55 százaléka minősítette szükségesnek; a legnagyobb támogatottsága a fiatalok, a magasabb iskolai végzettségűek és a jól keresők körében van. Az ellenzők többsége az idősebb korosztály és az alacsony keresetűek köréből került ki. Ugyanakkor a megkérdezettek 35 százaléka kijelentette, hogy a kérdést nem tudja megítélni, illetve nincs egyértelmű véleménye róla. Másrészt a többség a mellett van, hogy az eddigi szociális támogatások és juttatások döntő részét meg kellene tartani. A legfontosabbnak a különféle gyereksegélyek és az egészségbiztosítás megtartását tartják a megkérdezettek. Nincs számottevő ellenállás az ellen, ha a kormányzat megszüntetné az elsősök támogatását, a temetési hozzájárulást és a munkaadók hozzájárulását a napi étkeztetéshez, az úgynevezett ebédjegyeket.

A cseh képviselőház rendkívüli ülése a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány reformcsomagjáról ma kezdődik. A konkrét reformcsomagot néhány korábbi felmérésben átlagosan a megkérdezettek kétharmada utasította el. Topolánek egy tegnapi lapinterjúban azon meggyőződésének adott hangot, hogy a parlament megszavazza az intézkedéscsomagot.

A parlamenti alsóház mintegy két hónapja első olvasatban zöld utat adott a kormány javaslatainak. Hogy milyen is lesz a reformok konkrét formája, az a második olvasatban dől el, amikor is a képviselők részletesen megvitatják az egyes javaslatokat. Az alsóházban a kormányoldalnak csak két pártját elhagyó szociáldemokrata képviselővel van többsége, így kemény vitára lehet számítani. A döntő harmadik olvasatban újra a reformok egészéről szavaz az alsóház. A reformokat a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Ha a képviselőház megszavazza őket, akkor ez már csak formalitás lesz, mert a felsőházban jelentős többsége van a kormányoldalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?