2020-ra sem lesz kész a D1-es sztráda

Pozsony |

<p>Elismerte Roman Brecely (Sieť) közlekedési miniszter, hogy képtelen lesz teljesíteni a kormányprogram ígéretét, mely szerint 2020-ig befejezik a Pozsonyból Kassára vezető D1-es autópályát.</p>

Brecely szerint a sztráda négy éven belül elkészülhet, kivéve a Turany–Hubová szakaszt. 

„Nyíltan kijelentem, hogy ezt a szakaszt nem fogjuk tudni befejezni. Ettől függetlenül továbbra is állítom, hogy az autópálya többi részét 2020-ig átadhatjuk a forgalomnak. Az autópálya tehát négy éven belül kész lesz, kivéve a problémás szakaszt” – nyilatkozta a héten az Expres rádió vitaműsorában a miniszter.
Turany és Hubová között két alagutat terveztek, de egy váratlan földcsuszamlás után kiderült, hogy a tervezett vonalon képtelenség megépíteni a sztrádát. Most új útvonalat keresnek, s minden jel szerint visszatérnek a korábban már elvetett változathoz, mely szerint a sztrádát egyetlen, Korbeľka nevű alagúttal (5851 m) fogják megépíteni. Ezt még a legoptimistább elképzelések szerint sem tudnák megépíteni 2020-ig, egyes nézetek szerint a reális határidő a 2025.
Amit négy év alatt befejezhetnek, az a Zsolna és Rózsahegy között épülő három, összesen 40,1 km hosszú szakasz. Addigra Eperjes körgyűrűje is elkészülhet, feltéve, bár a körgyűrűre kiírt tender a benyújtott panaszok miatt még nincs lezárva. (dem)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?