1,1 millió vásárlásra számítanak ma a magyarországi kereskedők
1,1 millió vásárlásra számítanak ma a magyarországi kereskedők
A magyarországi kereskedők az idei fekete pénteken (Black Friday) 25-30 milliárd forint forgalomra, csaknem 1,1 millió vásárlásra számítanak.
A webáruházak 62 százalékánál érhető el az akció – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi index kutatás-sorozatának felméréséből.
Sok kereskedő nem elégszik meg csupán egy nappal, népszerű hétvégére is kitolt fekete péntek, de olyan cégek is vannak, amelyek egész hétre hirdettek Black Friday-akciót.
Kiemelték: a Black Friday magyarországi áttörését a tavalyi év hozta el, bizonyítva, hogy az akcióval párosuló árkedvezményekkel a vásárlók nagymértékben befolyásolhatók. Ezért 2017-ben a legnagyobb online webáruházak már szinte a folyamatosan hirdettek akciókat „készletkisöprés”, „árzuhanás”, „áfaelengedés” reklámszogennel.
A GKI Digital és az Árukereső.hu szerint kettősek a várakozások, egyrészt felmérésük alapján minden korábbinál nagyobb a vásárlói érdeklődés és a webáruházi készülődés, másrészt kérdéses, hogy az egész évben kedvezményekhez szoktatott fogyasztóknak képesek lesznek-e ezeket meghaladó széleskörű kínálattal előállni a kereskedők.
A felmérés alapján az idén várhatóan az éves forgalom 35 százaléka jut az októbertől decemberig terjedő időszakra, hiszen a fogyasztás elsőszámú mozgatórugója a karácsony.
A CIB Bank várakozásai szerint 2017-ben minden harmadik ember vásárol az év egyik legnagyobb leárazásának hatására és a webáruházak forgalma a szokásoshoz képest akár a háromszorosára is nőhet ma. A 18-59 éves korosztályból 500 ember bevonásával készített, a magyar internetező lakosságot tekintve reprezentatív online felmérésben a válaszadók legnagyobb része, 47 százaléka háztartási gépet tervez vásárolni, ezt követik a szórakoztató elektronikai cikkek (42 százalék) és a számítástechnikai eszközök (37 százalék), ezeket főleg a férfiak vásárolják. A nők jellemzően inkább ruhára, játékra, cipőre költenek. A megkérdezettek 31 százaléka – ezen belül a nők 42 százaléka – a vásárlásaikkal már a karácsonyra készül.
A megkérdezettek 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már élt az online vásárlás eszközével a Black Friday akcióban, miközben a fizikai üzleteket felkeresők aránya 24 százalék.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.