Kilenc fogoly meghalt és 14-en megsebesültek hétfőn egy brazíliai börtönlázadásban, amelynek során több tucatnyian szöktek meg a fegyintézetből - jelentette a dél-amerikai ország médiája.
Újabb börtönlázadás Brazíliában: kilenc halott, több tucatnyi szökött fegyenc
Az eset újabb példával szolgál arra, hogy Brazília nem boldogul erőszakcselekményeiről hírhedt büntetés-végrehajtási intézményeinek felügyeletével.
Az O Estado de Sao Paulo című újság hírportálja szerint 106 fogoly szökött meg a főváros közeli Goiania város börtönéből. A szökevények közül a hatóságoknak eddig csupán 27-et sikerült újra elfogniuk.
A lázadásban életét vesztett kilenc fogoly egyikét a híradások szerint lefejezték.
A szörnyű eset kapcsán felidézik, hogy az amazóniai Manaus város börtönében pont egy éve tört ki véres lázadás, amelyben 56-an haltak meg, és több áldozat holttestét is lefejezték. A régóta tartó bandaháborúkban gyökerező akkori zavargás börtönbeli összecsapások egész sorozatát indította el, amelynek során 2017 januárjának első húsz napjában összesen mintegy 130 fogoly vesztette életét.
Brazíliában túlzsúfoltak a börtönök, és gyakoriak a lázadások. Nemzetközi jogvédő szervezetek ezért gyakran bírálják az országot, külön is kifogásolva az elégtelen élelmezést, és hogy a cellák gyakran annyira zsúfoltak, hogy nincs hely bennük lefeküdni.
A Folha de Sao Paulo című újság egyik hétfői kommentárjában Jorimar Bastos, a brazil börtönőrök szakszervezetének elnöke élesen támadta a kormányt, amiért rendkívül szűkös forrásokat biztosít a goianiai börtön felügyeletére. Bastos szerint a börtönben egy adott időben összesen öt börtönőr kellene hogy kordában tartsa az intézmény több mint 900 foglyát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.