Szelfizés közben négyen meghaltak egy folyóban Indiában

szelfi illusztráció

Egy indiai család négy tagját sodorta el az áramlás, amikor egy dél-indiai folyóban állva próbáltak magukról szelfit készíteni - közölte a rendőrség.

A családtagok hatan voltak, egymás kezét fogva álltak hétfőn a derékig érő vízben, amikor az egyik nő - egy frissen házasodott asszony - véletlenül a folyómeder egy gödrébe lépett és elcsúszott, a többieket magával rántva - mondta a szóvivő.

A nő férjének sikerült kimentenie egy asszonyt, de a csoport többi tagja, köztük a felesége és egy 14 éves fiú is odavesztek.

Indiában rendszeresen történnek hasonló balesetek.

Májusban hárman haltak meg Hariana államban, amikor a vonatsínen állva akartak magukról felvételt készíteni. A közeledő vonat elől átugrottak a szomszédos sínpárra, ahol a másik irányból érkezett egy szerelvény, amely halálra gázolta őket.

2017-ben Karnataka államban ugyancsak hárman egy vasúti hídon fotózták magukat, amikor egy expresszvonat elütötte őket.

Ugyanebben az évben elefánttal akart szelfizni egy férfi, az állat azonban ormányát a derekára csavarva összeroppantotta.

2011 októbere és 2017 novembere között legalább 259 ember halt meg a világon szelfizés közben az Indiai Orvostudományi Intézet All Indian (Institute of Medical Sciences) tavalyi tanulmánya alapján.

A statisztikát India vezeti Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?