Szakadékba zuhant egy busz Indiában, több tucat ember meghalt

india buszbaleset

Szakadékba zuhant egy busz az Észak-Indiában lévő Himácsal Prades államban, legalább 42 ember meghalt és 37-en megsérültek - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

Egy helyi rendőrségi tisztségviselő tájékoztatása szerint a busz lecsúszott az útról, és egy 150 méter mély szakadékba zuhant a Himalája hegységnél.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a sérültek közül sokan válságos állapotban vannak, ezért a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

Rádzs Kumár Csandil magas rangú rendőrtiszt a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet a sofőr hanyagsága vagy gondatlansága okozhatta.

Narendra Modi indiai miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és elmondta, hogy az állami hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a sérülteknek és hozzátartozóiknak.

Korábbi helyi sajtójelentések szerint a busz 50 utast szállított, de a rendőrség információi szerint a jármű túlzsúfolt volt, ezért egyelőre nem lehet megállapítani, hány ember utazott a buszon. 

A közúti balesetek gyakoriak Indiában, itt tartják nyilván a világ legtöbb halálos kimenetelű közlekedési balesetét. Az ázsiai ország közlekedési minisztériumának adatai szerint évente mintegy 135 ezren halnak meg az utakon. A baleseteket általában a sofőrök figyelmetlensége, illetve a közutak és a járművek rossz állapota okozza.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?