Potyautasok tucatjai haltak meg egy kongói tehervonat balesetében

rendőrség illusztráció

Legalább 24-en vesztették életüket vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaságban, miután kisiklott egy tehervonat, amelyen potyautasok utaztak - közölték rendőrségi és mentős források.

A szegényes infrastruktúrájú fekete-afrikai ország közép-nyugati Kasai tartományában történt szerencsétlenségnek több mint 30 sérültje is van.

A helyszínhez közeli Bena Leka település pályaudvarának rendőrsége szerint az áldozatok száma még nem végleges, mivel a szerelvény kisiklott vagonjai szanaszét hevernek.

"Eddig 24 holttestet emeltünk ki (a roncsok közül), többségükben gyermekről van szó"

- mondta el a pályaudvari rendőrség egyik illetékese, hozzátéve, hogy az éjszaka leszállta miatt fel kellett függeszteniük az áldozatok utáni kutatást.

"Több vagon a vízbe zuhant a Luembe folyó hídjáról. További öt vagon pedig még az oldalán fekszik" - mondta az illetékes.

A súlyos sérülteket a közeli Kakenge város kórházába szállították, ahol orvosi források megerősítették, hogy 31 sérültet fogadtak.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint egy hónapon belül ez volt a harmadik vasúti baleset a Kongói Demokratikus Köztársaság középső részén, s a nemzeti vasúttársaság visszatérően a vasúti hálózat lepusztult állapotára vezeti vissza a baleseteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?