Lövöldözés egy floridai iskolában: 17 halott

florida lövöldözés

Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat. 

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított. 

Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében. 

Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben. A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. Az iskolát tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül, az épületben lévő diákokat rendőrségi biztosítás mellett kimenekítették, mivel akkor még nem fogták el a tettest. 

Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott. 

Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában "rettenetesnek" mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt.

Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?