Kemerovói tűzvész - A vészkijáratok zárva voltak, a tűzjelzőt lekapcsolták

Kemerovói tűzvész
Moszkva |

Zárva voltak a dél-szibériai Kemerovóban leégett üzletközpont vészkijáratai, a tűzjelző berendezés pedig ki volt kapcsolva - jelentette ki Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.

A szövetségi jelentőségű ügyekben eljáró testület megállapította, hogy a riasztóberendezést a létesítményt őrző biztonsági magáncég egyik alkalmazottja kapcsolta le, miután értesült a tűz kitöréséről. A vizsgálatot Kemerovóban személyesen Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke irányítja. Sajtóértesülések szerint a mozi ajtóit azért tarthatták bezárva, nehogy valaki jegy nélkül mehessen be a nézőtérre.

A katasztrófával kapcsolatban négy embert vettek őrizetbe és hallgattak ki, köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt. Korábbi hírek szerint a lángok egy gyerekeknek kialakított játszóteremből terjedtek szét.

Orosz sajtójelentések szerint központ biztonsági személyzete nem hajtott végre időben szervezett evakuálást, mi több, egyes szülők arról számoltak be, hogy tagjai feltartották a menekülőket. Petrenko szerint egyébként mind a központ üzembe helyezésével, mind pedig az üzemeltetésével kapcsolatban komoly hiányosságok gyanúja merült fel.

Kapcsolódó cikkünk

A vasárnapi tűzvész halálos áldozatainak száma hétfő délutáni közlés szerint 64 volt. 16 ember sorsa továbbra is ismeretlen. A dél-szibériai városban bekövetkezett katasztrófa miatt az elmúlt két nap leforgása alatt 52-en szorultak orvosi segítségre, közülük 12 embert kórházban kezelnek, egyikük, egy 11 éves gyerek állapota nagyon súlyos. A fiú a harmadik emeletről ugrott ki, az életét mentve. A húga és a szülei odavesztek a tűzvészben.

A Zimnyaja Visnya üzletközpontban található három moziterem közül két harmadik emeleti leomlott. A filmszínházban a tűz kitörésekor sok gyerek volt.

Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium vezetője úgy vélekedett, hogy egyelőre korai a tűz okairól nyilatkozni. A médiában megjelent értesülések szerint a szakemberek a fő lehetséges okként az elektromos hálózat meghibásodását tartják, de minden más lehetséges verziót is mérlegelnek. A Dozsgy független televízió szerint nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy a tüzet gyújtogató kamaszok okozhatták az ifjúsági játéktermek környékén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Moszkva címére külföldi vezetőktől számos kondoleáló üzenet érkezett. Kemerovóban háromnapost gyászt hirdettek ki, a katasztrófa helyszínére százak vittek virágot és plüssjátékokat.

A részben egy volt cukrászati üzem elemeire ráépült, 2013-ban megnyitott kemerovói Zimnyaja Visnya (Téli Meggy) üzletközpontot a történtek után le fogják bontani. Oroszország több nagyvárosában a nagy forgalmú épületekben tűzrendészeti ellenőrzést rendeltek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?