Elindult az új tanév a Selye János Egyetemen

komárom
Komárom |

A Selye János Egyetem (SJE) Konferencia-központjának aulájában – a vonatkozó járványügyi óvintézkedések betartásával – lezajlott ünnepélyes tanévnyitóval kezdetét vette az intézmény 18. akadémiai éve.

Az ünnepségen beiktatták tisztségébe Juhász György rektort, akit 2021. február 1-i hatállyal nevezett ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök. A második ciklusát megkezdő rektor emlékeztetett a SJE friss sikereire, egyúttal felvázolta az előttük álló feladatokat is, amelyek közé tartozik például a minőségbiztosítási eljárás kialakítása. „Ez a rendkívül igényes és összetett folyamat hatalmas odafigyelést, rengeteg időt és ráfordítást kíván egyetemünk oktatóitól. A következő akkreditációs megmérettetésben már egy stabil alapokon nyugvó, működő minőségbiztosítási rendszert kell felmutatnunk. Ez a célunk, nem kevesebb“ – hangsúlyozta. A rektor kifejtette, ún. Hibrid oktatással kezdik meg a munkát az egyetemen: „Azok az előadások, amelyeken több mint 40 hallgató vesz részt, távoktatás formájában valósulnak meg. A további, tehát a 40 résztvevőnél kisebb létszámú előadások, a szemináriumi és gyakorlati órák jelenléti formában kerülnek megtartásra. A levelezős képzés első évfolyamai számára az oktatás az első héten jelenléti módon, míg felsőbb évfolyamokban távoktatás útján valósul meg.“ Juhász György elmondta azt is, hogy jelenleg összesen 1865 beiratkozott hallgató jár a SJE három karára. Az elmúlt akadémiai évben összesen 452 végzős hallgatójuk volt – közülük 256 a Tanárképző Karon, 183 a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon, 13 pedig a Református Teológiai Karon fejezte be tanulmányait.

A megjelentekhez mások mellett Grendel Gábor a szlovák parlament alelnöke és Keszegh Béla Komárom polgármestere is szólt. Ezt követően beiktatták a Református Teológiai Kar dékánját, Somogyi Alfrédot, illetve a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar dékánját, Csiba Pétert. Somogyi Alfréd egyúttal megkapta a habilitációs oklevelét is, aki ezzel először szerzett docensi pedagógiai-tudományos fokozatot a SJE Református Teológiai Karának habilitációs eljárásában. Az ünnepség a Rektori Díjak átadásával, majd a gólyák hagyományos esküjével zárult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?