Veszélyben a szívünk

Az iparilag fejlett országokban a szív- és érrendszeri megbetegedések képezik az elhalálozások legnagyobb hányadát. Mind Magyarországon, mind Szlovákiában hasonló a helyzet, az elhalálozást tekintve az eddigi harmadik helyről lassan a második helyre kerül! Leggyakoribb oka az érelmeszesedés.

Miről is van szó? A verőerek oxigént és tápanyagot szállítanak a sejtekhez, szövetekhez. Az egészséges artériák hajlékonyak, rugalmasak és erősek. Az érbelhártya sima, így a vér áramlása akadálytalan.

Idővel azonban a verőerek elveszítik rugalmasságukat, érbelhártyájuk megvastagodik, merevvé válik, elkezdődik a meszesedés folyamata. Ilyenkor az érbelhártya alatt először kásaszerű anyagot tartalmazó, később mész részecskék lerakódása miatt megkeményedő plakkok keletkeznek az erek belső falán, melyek hova-tovább leszűkítik az ereket, ami akadályozza a szervek vérellátását. Hónapok, évek elteltével ez a folyamat a szervek működésképtelenségéhez vezet, s nem ritkán idő előtti halálhoz vezet. Ez a folyamat sajnos már fiatal korban elkezdődik, ezt mutatják a fiatalon elhunytakon végzett kórbonctani megfigyelések. Már a fiatalok verőereiben is megfigyelték a mész lerakódását. A szervezet öregedésével, a kockázati tényezők megjelenésével e folyamat erőteljesen felgyorsul, s a szervek korai károsodásához vezet.

Az érelmeszesedésnek nem csak egy kiváltó okát ismerjük. Vannak olyan tényezők is, amelyek hajlamossá tesznek érelmeszesedésre. Ezeket az okokat kockázati tényezőknek nevezzük, s mint a táblázat mutatja, befolyásolhatókra és befolyásol-hatatlanokra osztjuk őket. A befolyásolhatók eltávolításával lelassíthatjuk az érelmeszesedési folyamatot. Az infarktus, az agyvérzés legtöbbször váratlanul és sajnos néha meglepően fiatal korban szedi áldozatait. Ugyanakkor közismertek olyan történetek is, amikor a kockázatot kockázatra halmozó, dohányzó, túlsúlyos, keveset mozgó egyén igen hosszú életkort ér meg. Hogy ez így van, azt szemlélteti az egyik legismertebb politikai személyiség esete is, Sir Winston Leonard Spencer-Churchillé, aki amellett, hogy igen „súlyos” egyéniség volt, dohányzott is, és elhíresült kedvenc mondásáról: „csak semmi sport”. A legendás hírű angol miniszterelnök mindezek ellenére több mint 90 évig élt. Ez a „kicsit pocakos” úriember, akinek az egyik kezében állandóan füstölgött a szivar, a másik kezében meg csillogott a pohár a „nemes itallal”, aránylag jó egészségben leélte az életét s így kinevette az orvostudomány álláspontját a kockázati tényezőkről az érelmeszesedés keletkezésével kapcsolatban. A sors iróniája azonban itt is megjelent, mert a Nobel-díjas politikus 1965. január 24-én 91. életévében szélütés következtében halt meg.

Sajnos azonban a valóság többnyire más, s a mindennapi életben az érelmeszesedés akkor is fennállhat, amikor a betegnél nem tudunk kimutatni semmiféle kockázati tényezőt, s így a gyakorlatban használt különféle skálák segítségével nem tudunk rámutatni a kardiovaszkuláris kockázatra, pedig a kockázat már fennáll. ĺgy történhet meg az tragédia: a fiatal, 38 éves családapa, aki „egészséges” volt mint a makk, a kivizsgáláson mindent rendben találtak nála, egyszer csak hirtelen szívinfarktusban (a szerző 25 éves klinikai tevékenysége alatt szerzett tapasztalatok szerint) elhunyt. Ismert tény pl. az is, hogy az érelmeszesedés talaján kifejlődő szív- és érrendszeri betegségek okozzák minden második ember halálát Magyarországon, s hogy a magyar férfiaknak mindössze 60 százaléka éri meg 65. életévét!

Mi az oka ennek a furcsa ellentmondásnak? Legvalószínűbben az, hogy az ismert klasszikus kockázati tényezőkkel (életkor, nem, dohányzás, koleszterin, szisztolés vérnyomás stb.) szembeni érzékenységünk, fogékonyságunk mindenkinél más és más lehet. Míg az egyik embernél több kockázati tényező sem okoz érelmeszesedést, addig egy másik egyénnél már egyetlen egynek a megléte is súlyos, akár fiatal korban kialakuló elváltozásokhoz vezethet. A jelentős mértékű egyéni eltérések hátterében feltételezhetően genetikai adottságunk áll. A klasszikus rizikófaktorokra alapozott szív- és érrendszeri veszély becslésének hatásfoka tehát alacsony, emiatt jelentős azoknak a betegeknek a száma, akiknél ily módon nem tudjuk kimutatni a nagy mértékű veszélyeztetettséget.