Veszélybe került a kollektív védettség

oltás k

Néhány kerületben és járásban 95 százalék alá csökkent a szamárköhögés, a kanyaró és a diftéria elleni átoltottság. Ez az a határ, amikor már veszélybe kerülhet a kollektív védettség e három betegséggel szemben. Ilyen körülmények között és a nagy migrációra való tekintettel nem lehet kizárni e betegségek terjedését. Természetesen ha megváltozna a járványügyi helyzet Szlovákiában, a Közegészségügyi Hivatal azonnal intézkedéseket foganatosítana a betegségek megfékezése érdekében.

Szlovákiában az elmúlt években bár enyhén, de állandóan csökken a gyerekek átoltottsága a rendszeres kötelező védőoltásokat tekintve. Például a szamárköhögés ciklikusan ötévenként elő szokott fordulni. Körülbelül eddig tart, míg a fogékony emberek száma úgy megnő, hogy a betegség könnyebben tud terjedni. A fogékony ember az, aki nincs beoltva, vagy akinek az ellenanyagszintje jelentősen lecsökkent – mondja dr. Tatiana Červeňová tisztifőorvos. 

A járványügyi helyzet rendszerint azzal stabilizálódik, hogy csökken a fogékony emberek, a betegségen átesettek és megnő a beoltottak száma. Az említett három betegség elleni védőoltás a gyerekek kötelező oltásainak egyike, és a biztosítók teljes mértékben megtérítik, tehát ingyenes. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy felnőttkorban érdemes újraoltatni magunkat. Részletesebb tájékoztatást az általános orvostól kérhetünk. 

„Azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy ha még nem oltatták be gyerekeiket a három betegség ellen, vegyék fel a kapcsolatot a gyermekgyógyásszal és kérjenek tanácsot. Egyúttal arra kérjük az orvosokat, hogy a beoltatlan gyerekek szüleinek magyarázzák el a három betegség elleni védőoltás fontosságát” 

– teszi hozzá a tisztifőorvos.

Mivel az elmúlt hetekben különösen a szamárköhögéses esetek száma nőtt meg, jó, ha tudjuk, hogy ez a nagyon fertőző betegség a légutakat támadja meg, és súlyos köhögési rohamot vált ki. A nagyon súlyos gyerekkori betegségek közé tartozik, amit a Bordetella pertussis baktérium vált ki, és elsősorban cseppfertőzéssel terjed.

Sok esetet jeleztek az elmúlt hetekben Csehországból, Belgiumból, Horvátországból. 2020-ban Szlovákiában évente több száz eset történt. Ez év februárjának végéig 123-an betegedtek meg. Tulajdonképpen minden korosztály érintett, de leginkább a csecsemők. 

Az első stádium tünetei a megfázáshoz hasonlítanak: enyhe hőemelkedés, fáradtság, étvágytalanság, nátha, tüsszögés, időnként enyhe köhögés. A második stádiumra a jellegzetes éjszakai köhögési rohamok jellemzőek, amelyek két hétig tartanak, vagy akár két hónapig is. A néhány hónapos gyerekeknél drámai lefolyása van. Hirtelen jelentkezik a roham, gyakran éjszaka, a kicsi megkékül, fulladozik. Jellemző a sípoló levegővétel, amit köhögés követ. A harmadik stádiumban néhány héten belül a köhögés enyhül. 

(uzv-ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?