Úgy érzi, ellustult...

Korán kel, tele energiával. Ez az, ami megmaradt a sportból: amit ott egyszer megszokott az ember, egy egész életen át kíséri. „Főleg amíg a gyerekek kicsik voltak, elég volt, hogy mocorogni kezdtek, már fönn voltam. Fél szemmel, fél füllel mindig éber voltam” – emlékezik évek után azokra az időkre az ózdi születésű, majd Nagyabonyon és Dunaszerdahelyen keresztül Pozsonyba került, s mindmáig egyetlen hazai olimpiai érmes atlétanő.

Tény, hogy amíg fiatalabb volt, mindennel gyorsabban és könynyebben megbirkózott. Érzi-e vajon, hogy élsportoló volt annak idején, hamarabb és jobban feltöltődik, vagy éppen fordítva: több energiát fölemésztett, mint egy közönséges halandó?

„Az élsport megtanított arra, hogy kitartó, szorgalmas legyek, önbizalmat adott, hogy ne adjam föl. S az élet ma is erről szól. Mindent el lehet intézni, nem szabad, hogy az embert eltántorítsák céljától, ha ki is dobják valahonnan, kerülő úton visszatérhet. A belső erőt, az állhatatosságot a sporttól kaptam.” S hogy mit vett el? „Nem tudom, hogy elvett-e az egészségemből, hála istennek jól vagyok. Átestem ugyan néhány műtéten, sérvem volt, ami nem is csoda, mert fiatalabb koromban folyton cipekedtem...”

Minden viszonylagos. Legalább is olyan embernek, akinek fiatal korában a sport életeleme volt. Ma – bár az elkényelmesedett többséget figyelembe véve – még mindig mozog, úgy érzi, ellustult... „Nem bírok annyit sportolni, mint szeretnék. Azon kívül, hogy hosszú sétákat, túrákat teszek, komolyabb tevékenységem nincs. Egyszer a térdem fáj, aztán a hasam, folyton szúrkál valahol. Lehet, ha valaki kényszerítene... Az is elég, hogy kijárok a kertbe, ha szép az idő, naponta megyek a kutyákkal. Van ott egy bódé, néha ott is aludtam, hogy ne kelljen döcörögnöm Dévényből haza Károlyfaluba. Azelőtt biciklin mentem, de most már gondban vagyok, nőgyógyászati panaszok miatt nem tudok sokáig kerekezni. Legföljebb itthon fölülök a szobabiciklire…”

„Egyik napról a másikra hagytam abba. Elegem volt a sportból egy időre... Persze, aztán el-elmentem futni, este, amikor kivittem a szemetet, néhányszor megkerültem a házat. Ez persze távolról sem volt olyan intenzitású, mint az egykori edzések. A gyerekek lekötöttek minden energiámat.”

Első, amire megtanította a gyerekeket, az úszás volt. S aztán valamennyiük megkapta az alapokat szinte minden sportban. Vallja, ez mindenki számára fontos az életben. Amikor a gyerekek kezdtek el sportolni, a mama nem szállt be? „Inkább biztattam, noszogattam őket, de sohase kényszerítettem.”

Aktív sportolóként mindent megehetett, nem kellett vigyáznia, mint egyeseknek, hogy egy szem rizst meg krumplit se. „Az edzőtáborban mindig veszekedtem Fibingerovával és a vezetéssel, hogy nekem is adjanak annyit enni, amenynyit neki, mert én is ugyanannyit edzek, mint ő. Hela mindig csúfolt, hogy bélpoklos vagyok… Mégis olyan voltam, mint az ujjam. Akkor nem volt gondom a súlyommal, most meg nem csinálok gondot abból, hogy van egy kis felesleg. Azóta, hogy befejeztem, úgy húsz kilóval több van rajtam, de azzal vigasztalom magam, hogy az én koromban és három gyerek után van rá jogom. Megengedhetem magamnak.” (Urbán Klára)