Tudta? Felgyorsítja az öregedést a dohányzás

cigizés k

Felgyorsítja az öregedést az erős dohányzás egy közel 500 ezer főt vizsgáló tanulmány szerint – írja az Interesting Engineering.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a dohányzás negatív hatással van a bőr vastagságára és sűrűségére, valamint hogy hozzájárulhat az arcon képződő ráncok megjelenéséhez. A mostani vizsgálatok eredményei pedig arra utalnak, hogy az immunrendszerünkben található fehérvérsejtek egészségét is rontja. A dohányzás csökkenti az ezen sejtek DNS-szálának végén található szakaszok, az úgynevezett telomerek hosszát, ami az öregedés indikátora. Amikor a sejtek osztódnak, a telomerek mindig kicsit rövidebbek lesznek, egy bizonyos méret után pedig már nem lesznek képesek az osztódásra, és elpusztulnak. A sejtek eme természetes öregedési folyamatát gyorsítja fel a dohányzás. A tanulmányból az is kiderül, hogy az elszívott cigaretták mennyisége összefüggésben áll a telomerek rövidülésének mértékével. Tehát az alkalmi dohányosok, illetve a leszokottak sejtjeinek telomerjei közel sem olyan rövidek, mint az erős dohányosokéi.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?