TUDTA?

Prosztatarák és táplálékkiegészítő
A recept nélkül kapható hormontartalmú táplálékkiegészítők némelyike csökkenti a rákgyógyszerek hatékonyságát, valamint serkenti bizonyos rákfajták, például a prosztatarák progresszióját – adták hírül nemrég amerikai orvosok.

Prosztatarák és táplálékkiegészítő

A recept nélkül kapható hormontartalmú táplálékkiegészítők némelyike csökkenti a rákgyógyszerek hatékonyságát, valamint serkenti bizonyos rákfajták, például a prosztatarák progresszióját – adták hírül nemrég amerikai orvosok. Az USA-beli Délnyugati Egészségügyi Központ urológiai osztályának munkatársai két férfi esetének kapcsán figyeltek fel a különös kapocsra a hormontartalmú táplálékkiegészítők és a prosztatarák között. A két férfi ugyanazt a terméket szedte, egyikük szexuális teljesítményének növelése érdekében, a másik a nagyobb izomtömeg elérése miatt. Néhány hónappal a szer szedése után mindkettejüknél súlyos és agresszív prosztatarákot állapítottak meg. A termék – amit nem neveztek meg a tanulmányban – tesztoszteront, egy esztradiol nevű nemi hormont tartalmaz, amely csökkenti a nem-szteroid eredetű anti-androgén szerek hatékonyságát. Ezeket a szereket használják elsősorban a prosztatarák kezelésére.

Segít a hipnózis

Hipnózis közbeni agyi vizsgálatok felfedték azoknak az idegi pályáknak a működését, amelyek az emlékek elfojtásáért és felidézéséért felelősek. A kutatást végző tudósok szerint a memória működését megismerve talán feltárhatják az amnézia mechanizmusának alapjait is. Yadin Dudai és kutatócsoportja kísérletük résztvevőit két csoportra osztotta aszerint, hogy fogékonyak-e vagy sem. A kísérlet elején mindkét csoport tagjainak levetítettek egy filmet, amely egy fiatal nő mindennapjait mutatta be. Egy héttel később hipnotikus állapotba hozták őket, közben pedig mágneses rezonanciás képalkotó eljárással vizsgálták az agyműködésüket. A hipnotikus állapot elérése után a kutatók azt kérték az alanyoktól, felejtsék el a filmet, és csak egy bizonyos kulcsszó elhangzása után jusson eszükbe újra. A hipnotikus állapotból való visszatérés után a kutatók kérdéseket tettek fel a filmről. A hipnózisra fogékony csoport tagjai – ahogy az várható volt – szinte semmire nem emlékeztek, emlékeik a filmről csak a kulcsszó elhangzása után tértek vissza. Az agyműködés vizsgálata jelentős eltéréseket mutatott a hipnózisra fogékony csoportnál a nem fogékonyakhoz képest, különösen az agy nyakszirti, halántéki és prefrontális régióiban. A kutatók egyéb árulkodó agyi aktivitási eltéréseket is megfigyeltek a kísérlet során, miközben a hipnózisra fogékony csoport megpróbálta előhívni emlékeit a filmről. A csoport tagjainak agyában néhány terület aktivitása megnőtt, néhány területé pedig jelentősen csökkent. A hipnózis megszűnésével a régiók aktivitása helyreállt.

Halált okozhat a fájdalomcsillapító

A főleg krónikus fájdalmak és drogfüggőség kezelésére használt metadon még normál terápiás adagokban is növelheti a hirtelen szívhalál kialakulásának esélyét. A tanulmány elkészítése során a kutatók a portlandi régióban 2002 és 2006 között hirtelen szívhalálban elhunyt betegeinek aktáit vizsgálták meg és vetették össze. A vizsgálatok szerint a régióban a vizsgált időszakban 22 olyan eset történt, amikor minden előzetes jel, vagy ismert kardiovaszkuláris megbetegedés nélkül hirtelen szívhalál következett be. Ezekben az esetekben a toxikológiai vizsgálatok során metadont is találtak az elhunytak szervezetében (1 milligrammot, vagy annál is kevesebbet, tehát normál, terápiás adagot). „A vizsgálat eredményei szerint bizonyosan van összefüggés a metadon és a hirtelen szívhalál előfordulása között” – nyilatkozta Dr. Sumeet Chugh, az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem kardiológiai osztályának igazgatója, a mostani kutatás vezetője. A kutatók szerint a legvalószínűbb, hogy a metadon megnöveli egy nagyon ritka kamrai ritmuszavar, az ún. torsade de pointes kialakulásának esélyét, ami pedig egészségügyi beavatkozás nélkül azonnali szívleálláshoz és halálhoz vezet. Emellett lehetséges az is, hogy a metadon alvás közbeni légzési nehézségeket is okoz, előző kutatások kimutatták ugyanis, hogy az anyag gyakran idéz elő alvászavarokat és légzési apnoét. A most vizsgált csoport tagjai közül tizenkettőnél drogfüggőség miatt alkalmazták a metadont, háromnál krónikus fájdalmak miatt, négynél pedig ismeretlen okból. Az átlagéletkor 37 év volt, a betegek 67 százaléka férfiak közül került ki. A metadont, amely egy szintetikus ópiát, elsősorban drogfüggőség kezelésében alkalmazzák, de a rákbetegek krónikus fájdalmainak csökkentésében is kiváló eredményeket érnek el vele. (medipress)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?