Tévhitek a testi szerelemről

Már évek óta együtt él partnerével? Azt hiszi, tökéletesen ismeri, és semmi újat nem tud nyújtani önnek? Lehet, hogy téved... Szerelem, szenvedély, gyengédség, csók és testi vágy – a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat e törékeny alkotóelemeit még napjainkban is az előítéletek és tévhitek homálya fedi.

Az első, a felejthetetlen

Ha többéves házasság után az ember visszagondol arra, milyen volt a kezdet, valószínűleg nosztalgiával tudatosítja, hogy azóta mennyi minden megváltozott. Természetes, hogy a szerelem már nem olyan lángoló, a szexuális élet is egyre veszít szenvedélyességéből. Nem mintha már nem vonzódnának egymáshoz, jobban ismerik egymás testét, mint az elején, de épp a felfedezés izgalma hiányzik. A szeretkezés lassan rutinossá válik, és mindig ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik. Logikus, hogy kiveszik belőle a feszültség.

De miért ne változtatna rajta? Töltsenek el egy hétvégét azon a helyen, ahol először találkoztak, ahol először csókolták meg egymást, először szeretkeztek... hiszen nem olyan öregek, miért ne ismételhetnék meg újra?

Romantikus séta a tóparton, fenyőillat, naplemente... majdnem olyan minden, mint annak idején. Naplemente után üljenek le egy padra, s ha férje olyan gyengéden öleli át, ahogy már régen nem, egy csapásra újra fiatalnak érzi magát.

1. igazság: Kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba! Minél öregebb az ember, annál gyakrabban nosztalgiázik. Újra át szeretné élni mindazt a szépet, amit egykoron? De hiába is igyekszünk megismételni bizonyos helyzeteket vagy eseményeket, már sosem fogjuk ugyanúgy megélni őket, ugyanis mi is változtunk.

Miért alszik el mindjárt?

Sok nő úgy érzi, már nem olyan vonzó és érdekes a partnere számára, mert a szeretkezés után rögtön elalszik. Régebben a szexet gyengédség, hosszú beszélgetések, esetleg egy jó üveg bor elfogyasztása követte. Azt, hogy a férfi az aktust követően hátat fordít és elalszik, a nők általában azzal magyarázzák, hogy a férfi már nem szereti őket úgy, mint régen.

2. igazság: a férfi figyelmének rohamos csökkenése partnere iránt természetes, de ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire szereti a párját. Az orgazmus egyszerűen annyira kimeríti a férfit, hogy csak kevesen képesek pihenő nélkül folytatni a gyengédségeket. Különösen akkor, ha mindez otthon, a meleg házastársi ágyban a késő esti órákban zajlik. Ha a férfi megbizonyosodik arról, hogy kielégítette feleségét, úgy érzi, hogy nyugodtan elaludhat. Ez a legkevésbé sem függ össze azzal, mennyire szereti, vagy nem szereti partnerét.

Gyógynövények és gyógyszerek

Nagyanyáink egykor sajátos módszereket használtak arra, hogy felpezsdítsék nagyapáink vérét. Ha a férjnek nem volt duhaj kedve, a gyógynövényeket hívták segítségül. Kis vászonzacskóba zárt illatos növényekkel tele volt az almárium. Egyesek a zellernek, a petrezselyemnek tulajdonítottak legnagyobb jelentőséget, mások a dióra, a tengeri herkentyűkre esküdtek...

Manapság a természetes források helyett gyógyszerekhez nyúlunk, ha gond van.

3. igazság: nincs az a csodaszer a világon, amely felébresztené a férfi vágyát irántunk. Az afrodiziákumok egy bensőséges kapcsolatban esetleg megfűszerezhetik a szexet. Ha partnerünknek nincs hangulata a gyengédségekhez, rossz a kedve vagy gondok vannak a partnerkapcsolatban, sem a zeller, sem a petrezselyem, sem pedig egyéb csodaszer nem kelti fel vágyát.

Szőrös mellkas

Sok nő abban a tévhitben él, hogy minél szőrösebb a férfi mellkasa, annál jobban teljesít az ágyban. Ezért ha szerencsétlen partnerüket nem igazán áldotta meg a természet ezen a téren, kételkedni kezdünk teljesítőképességében.

4. igazság: ennek a teóriának semmi alapja sincs. Csak egy mítosz, amely abból a tévhitből keletkezett, hogy a szőrösebb férfiak szervezete több férfi nemi hormont, tesztoszteront termel, ezért automatikusan az ágyban is jobban teljesítenek. A tesztoszteron azonban maximum a szexuális igényt befolyásolja, nem a nemi aktus minőségét.

5. igazság: aki azt gondolja, hogy a szex csupán közösülést jelent, az a szeretkezés alapiskolájában is megbukna. A gyengédség, becézgetés éppúgy hozzátartozik és meghittebbé teszi az együtt töltött perceket, mint maga az aktus.

Valóban kalóriaégető a csókolózás?

Azt, hogy csókolózás közben a hetedik mennyországban érezzük magunkat, tudjuk. De mi okozza ezt az érzést? Ha eltekintünk a lelki azonosulástól, szervezetünk csókolózás közben jelentős mennyiségű adrenalint, inzulint és endorfint termel, melyet a boldogság hormonjának is szokás nevezni. Pont ezért érezzük magunkat olyan csodálatosan. A csókolózás ellazít, örömérzettel tölt el, jókedvre derít, és minden gondunkat-bajunkat elfelejtjük. Ráadásul még kalóriát is éget. Amerikai kutatók szerint egy csókkal 12 kalóriát égetünk el. Egy hosszabb csók 52 kalóriát is képes elégetni, egy igazi „francia” pedig hetvenet. Ez ugyan eléggé optimistán hangzik, de a kutatók csöndben azt is hozzáteszik: a csókolózás és a nemi aktus az étvágyat is növeli...

A szerelem idős korral

m múlik elét ember kapcsolatát bizalom, megértés, érdeklődés és biztonságérzés, továbbá az öröm, optimizmus, simogatás, gyengédség és szeretkezés jellemzi.gy régi mondás szerint a szerelem nem ismer határokat. Korhatárokat sem. Minden korban virágzik. A férfi és nő közötti bizalmas viszony ezért az egyetlen igazi örömforrás az életben. Használhatunk drágábbnál drágább arckrémet, felvarrathatjuk ráncainkat, drága ruhakölteményekbe bújhatunk, de mindez mit sem segít, ha nem vagyunk kiegyensúlyozottak. Aki idős korában lesz szerelmes, mindenféle csodaszer nélkül garantáltan megfiatalodik.agyanyáink korában még előfordult, hogy a szülők választották ki gyermekük párját, és sokszor egész életét boldogtalan házasságban élte le. Akkoriban nem volt divat a válás, így a nők általában nem lázadtak, csak csöndben tűrték sorsukat. Felnevelték a gyermekeket, csak a családnak éltek. Mivel a nők átlagéletkora néhány évvel hoszszabb, mint a férfiaké, sokan közülük túlélik férjüket is. Nem ritka az olyan eset, hogy egy idősebb nő, miután megözvegyül, új partnert talál magának, és csak ekkor éli át igazán azt a szerelmet, amire egész életében vágyott.öztudott, hogy idősebb korban az ember már nehezebben létesít kapcsolatot. A fiatalok sokkal gondtalanabbak, lazábbak, és nem foglalkoztatja őket az öregedés és magány gondolata. Az idősebb emberek gyakran foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, és nyomasztja őket az érzés, hogy társ nélkül élik le hátralévő éveiket, vagy hogy nem élik meg a nagy szerelmet.gyanakkor sok ember élete során elveszti a társát, és nem akar újabb kapcsolatot kiépíteni, mert úgy érzi, ezzel megcsalná egykori párját. Ezért aztán magányosan élnek, esetleg családjuk körében, és ha olykor rájuk is tör a szomorúság, azzal vigasztalják magukat, hogy az igazi nagy szerelmet ők már átélték.

Sokan az előző rossz tapasztalatot követően megkeserednek, és nem hisznek már abban, hogy még találkozhatnak valakivel, akivel szerethetnék egymást, pedig tudat alatt vágynak rá. másik szélsőséges eset az, amikor az ember nem válogat, és bármilyen kapcsolatot képes elfogadni csak azért, hogy ne maradjon egyedül. Igazi szerelmet találni idősebb korban nehezebb, de nem lehetetlen.

(A Svět ženy alapján: Demecs Éva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?