Tejfölt a bőrre!

Nincs titkom. Édesanyám hatvankét éves korában halt meg. A háború utáni görcsök, a sok megpróbáltatás ellenére, amit át kellett élniük, amikor édesanyámat megoperálták, az orvos azt mondta, amikor a bőrét nézte, azt hitte, huszonéves nő fekszik a műtőasztalon. Nagyon szép bőre volt. A nagynénémnek is. Csak vizet meg egy kis krémet használt az arcára. Én nem szeretem a szappant, húzódik tőle a bőröm. Hideg-meleg vízzel paskolom az arcom. Harmincegynéhány éves koromban kezdtem el magam krémezni.

Szüleim halála után a nagynéném lett az én második anyám. Ő tanított meg egy-két dologra. Például arra, hogy ha narancsot eszem, nagyon jó egy szeletet rákenni a megmosott arcra. Meg hogy, amikor az uborkát lereszelem – mi nem szoktuk kinyomkodni, hanem a levével együtt készítjük el -, „vegyél ki belőle egy kis kupicányi levet és kend az arcodra”, de mindig figyelmeztetett, hogy „a nyakadra és a kivágásodra is”! Vagy: keverj össze élesztőt, egy kis mézet, egy csepp tejszínt, és vidd fel a megmosott arcodra. És egy további recept: tojássárgájába tégy egy csapott kanál grízt, kend az arcodra és masszírozd. Hát ez bőrradír!

Gyakran alkalmazod a felsorolt szépítőszereket?

Én az elméletek embere vagyok. Ha valahova kell menni, akkor gyorsan rendbe rakom magamat, de az az igazság, hogy ritkán csinálom. Amikor Budapestre kezdtem járni az Országos Levéltárba, döbbentem vettem észre, hogy estére a lábam és a szandálom retkes fekete és természetesen a piszok az arcomon is megmutatkozott. Én nem vettem észre, de a nagynéném igen. Hogy nézel ki? Merő piszok az arcod! Az enyém? Na gyere ide. Adott egy nagyítót. És tényleg. Az orromnál, az államon mindenütt pici fekete pettyek. Jaj, mit tegyek? Semmit. Van otthon tejfeled? Van. Kend be tejfellel az arcodat és masszírozd. Gyönyörűen kitisztult a bőröm! A joghurt is jó rá.