„...tégy rá egy lapáttal”

„Kellemes dolog, mindenütt megismernek, sokan kérnek autogramot, fényképezkedni akarnak – mondja a szimpatikus, šebastovcei születésű, 22 éves fiatalember. Most legalább egy kicsit fellélegezhet, a táncverseny befejeződött, a döntő előtt államvizsgázott – menedzsmentet tanult a közgazdasági egyetemen –, egyelőre bakaleárius, szeptembertől folytatja tanulmányait, hogy megszerezze a mérnöki címet –, most csak a munkahelyére jár, a kassai repülétéren biztonsági ellenőrként dolgozik.

A táncnak hátat fordított? „Csak nyáron, Viki ősszel tervez néhány fellépést, a részleteket még pontosan nem beszéltük meg, szeptembertől egyébként is szeretnék viszszatérni a tánchoz showműsorokkal, esetleg oktatóként. Annak idején versenyszerűen táncoltam.” Három éve a főiskola miatt hagyta abba. Válaszút előtt állt, úgy érezte, mivel jóval kevesebbet gyakorol, nem éri el a kellő szintet, nincs sok értelme, fontosabb, hogy diploma legyen a kezében. A táncot tizenkét évesen kezdte szülei unszolására, s kezdetben nem lelkesedett érte. Mint a többi srác, ő is inkább a labdát kergette volna, elvégre az férfiasabb, mint ide-oda lebegni a parketten. Ma viszont hálás érte, hogy ottragadt, az esztétikus mozgáson kívül megtanulta azt is, hogyan kell viselkednie. A társastánc erről is szól...

S természetesen ma már megértette, hogy a tánc komoly sportteljesítmény is. „Azt a benyomást kell kelteni, hogy könnyed, légies, a valóságban azonban a vágtához hasonlítanám. A hosszú távval szemben valaki azt mondhatná, mi az a néhány másodperc, pedig mindent kivesz az emberből. Ezt kevesen tudatosítják. Igaz, épp az a lényeg, mások ne vegyék észre, hogy a táncos mennyi energiát fektet a produkcióba.” Hogy légies legyen, sok-sok gyakorlás kell, s ahhoz, hogy ezt bírja az ember, ugyanúgy mint a sportolók esetében, jó kondíció szükséges. S persze, kitűnő partner is. „Az a jó partnernő, aki hagyja magát vezetni.” A temperamentumos, energikus Rák Vikiben ilyenre talált Juraj? „No...– jót nevet, s már ebből is látszik, hogy eleinte azért nem volt könnyű. – Kezdetben mindenfélét kitalált, de azért belátta, hogy a táncban én vagyok otthonosabb. Igaz, Viki nagyon ügyes, villámgyorsan megtanulta a lépéseket, a különböző variációkat.”

A kondícióját a tánccal szerezte, mondja. A kassai Meteor tánciskolában az előző táncversenyből ismert Milan Plačko tanítványa volt, s itt alapos felkészülést kapott erőnlét terén is. Emellett persze sok minden egyéb is kellett, hogy egy fiatal fiú megerősödjön, bírja az iramot. Faluból származik, ő is élte a hozzá hasonló srácok mindennapjait: biciklizett, korcsolyázott, futkosott, kicsi kora óta focizott, hokizott. „Manapság jóval kevesebb az időm, most capoeirára járok, ez egy tánccal egybekötött brazil harcművészet, s eközben az ember igen jól megedződik. Bár a napok jóval zsúfoltabbak, nem szeretem, hogy folyton erre hivatkozunk. Ha valaki valamit akar, talál rá módot. Azzal biztatgatom magam, ha nem bírod, tégy rá egy lapáttal. Ha tudom, hogy ezt vagy azt végig kell csinálnom, akkor igyekszem jó erőben, jó formában lenni, s úgy szervezem meg az életemet, hogy érkezzek. Mindig mindent pontosan megtervezek. Nem tudom, mi lesz, ha harmincéves leszek és családom lesz, de most még sikerül megoldanom...”

Kicsi korától célratörő srác volt, persze, a hibáival együtt. Benne is volt hiúság, meg feltűnési vágy, néha sedre volt – s rá is fizetett. „Ötödikes alapiskolás koromban agyhártyagyulladást kaptam, legénykedve télen is benedvesítettem a hajamat, hogy jobb legyen a frizurám. Meg is hűltem szépen, egy hónapig életveszélyben feküdtem, olyan fájdalmakkal, hogy emlékezni is rossz rá.” Azt hinné az ember, hogy egy ilyen élmény óvatosabbá teszi az embert. Gyermekként hamar elfelejti a rosszat... „Öt évvel ezelőtt márciusban a füvet kaszálva levágtam a jobb kezem mutató ujjának egy perecét. Bár senki nem veszi észre azonnal, én érzem, tudom, s csak azután, hogy megtörtént, értettem meg, már soha nem lesz úgy, mint azelőtt, s azt is, hogy könnyelműsége révén milyen kárt tud magában tenni az ember. Nem nagy ügy, de azóta minden másképpen van, másképpen tartom a tollat, ha írok, mindent másképp csinálok. Azóta óvatosabb vagyok, jobban vigyázok.”

A táncosoknak legjobban az ízületei szenvednek, a csípő, a térd, a boka és a váll. A Bailando idején is fájt a bal válla, a háta, de úgy vette, ez foglalkozási ártalom. Néha elmegy a konditerembe, hogy megerősítse az izmait. „A hátam rendbe jött, de a váll- és térdpanaszok régebbi keletűek, orvosnál is voltam vele. Igyekszem vigyázni, szaunába járok, kriokamrába, masszőrhöz, hogy rosszabb ne legyen.”