Sztárok életmódja – Számára a futás „nagy, szótlan boldogság”

A mágikus realizmust követő 75 éves japán író és műfordító nemzetközi ismertségét az 1987-ben kiadott Norvég erdő című regénye hozta meg. Mindkét tevékenységére az intenzitás jellemző. Haruki Murakami számára a futás második életet jelent, de a zene is. 20-30 évesen még zenész akart lenni. Ebből merít ihletet, gyűjt erőt. Sportolás közben döntött úgy, hogy regényíró lesz. Az íróasztalánál töltött időt futással kompenzálja. A triatlon és a 100 kilométer feletti ultra-sífutás már régóta szerepel éves terveiben. Számára a futás a „nagy, szótlan boldogság”. Szeretné, ha a sírkövén a következő felirat állna: „Haruki Murakami 1949–20**, író (és futó)”. Ha az ember beleolvas a műveibe, kiderül, hogy sokféle inspirációt kapott. A Mesterségem a regényírás című könyvében az olvasható, hogy 29 évesen egy baseballmeccsen szállta meg az ihlet. Ült a napon, sörözött, nézte a meccset, amikor váratlanul az jutott eszébe, hogy írnia kellene egy regényt. Egyébként írással kezdi a napot, minden reggel ötkor kel, négy-öt órát tölt a számítógépnél, majd futni megy, mindennap. Hosszútávfutó ő nemcsak a sportban, de a regényeiben is, neki ez az élet felel meg. Ki hinné, hogy „nagyon szereti az unalmat, ebben rejlik a tehetsége”. Persze, gondolatait, sorait lehet így és úgy is érteni, mert ha valaki unalmában sétál egy-két órát az állatkertben, az mozgásként is felfogható. Murakami szereti a változást: dolgozott a Hawaii Egyetemen, élt Olaszországban, Görögországban, New Jerseyben, Bostonban és Hawaiin, de azt mondja, hogy „mindenhol ugyanazt az életet élem, korán kelek, írok, futok, néha főzök, kilenc és tíz óra között fekszem le”.

(urbán)