Sztárok életmódja – „Amíg lehet, játszani fogok”

Demjén Ferenc k

Két combnyaktörése volt, aztán agyérgörcsöt kapott, felébredt a kómából, és utána végigcsinált egy rehabilitációt. Maga Demjén Ferenc mondta el, min ment keresztül az elmúlt években, s közben sok barátjáért és zenésztársáért aggódott. Nem ok nélkül, hiszen a Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, szövegíró, basszusgitáros sok barátot veszített el a pandémia idején.

Hozzátette: 77 évesen sokkal jobban van, mint öt esztendővel ezelőtt. Rózsi, ahogy a zenei világ ismeri, 2019-ben hónapokig kórházban volt, és sokáig nem is énekelhetett: márciusban csípőműtéten esett át, s akkor a tavaszi turnéja is elmaradt. Amikor egy olyan fotót posztolt, amelyen botra támaszkodik, a rajongói nagyon megijedtek, hiszen korábban volt a zenésznek problémája a lábával: évekkel ezelőtt egy sebfertőzés miatt műteni kellett, sőt, egy lábujját is amputálták. Ezt nyilván a cukorbetegsége okozta, amivel időközben remekül együtt tud élni.

Május elején agyérgörcsöt kapott, hat napon keresztül kómában feküdt. Harmadik felesége, Rebecca, akivel három évtizede él együtt, gondoskodott róla. A zenészlegenda így írt az akkor történtekről: „Újra meg kellett tanulnom járni. Az egyik törésemet megműtötték, a másik lábamnál szerencsére nem mozdult el a csont, így nem volt szükség beavatkozásra. Az újságok azt írták, balesetet szenvedtem, de nem tudom, baleset-e, ha az ember eszméletét vesztve elesik... Aztán következett az agyérgörcs és a kóma. Mint utólag megtudtam, a szakemberek akkor azt mondták, hogy ha három héten belül felébredek, van esély arra, hogy maradandó károsodás nélkül túléljem az egészet. Nos, én a hetedik napon ébredtem fel... Volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy átbillenek a túloldalra. De bármilyen hihetetlen, egy percig nem éreztem fájdalmat.” Demjén Ferenc tavaly már koncertezett. „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó egészségnek örvendek. Éppen ezért úgy tervezem, hogy amíg lehet, játszani fogok...”

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?