Szlovákiában minden negyedik ember elhízott

elhízás k

A túlsúlyos és egyéb betegségekben szenvedők a koronavírus-fertőzés tekintetében a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak. Aki hajlamos a hízásra, most még nagyobb veszélyben van, hiszen a mozgási lehetőségek is korlátozottak, és könnyen összeszedhetnek más betegségeket is. A téma szakemberei figyelmeztetnek: esetükben nagyobb a társult betegségek kialakulásának, a Covid-19 súlyos lefolyásának és a kezelés korlátozottságának a lehetősége.

Megrövidíti az életet

Szlovákia felnőtt lakosságának kétharmada túlsúlyos, minden negyedik ember pedig elhízott. A gyermekgyógyászok szerint az elhízott gyerekek 32,5 százalékának van valamilyen szív- és érrendszeri vagy kardiometabolikus kockázati tényezője. Az elhízottsággal sok társult betegség függ össze. „Nemcsak a 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, az infarktus és az agyi érkatasztrófa, hanem a daganatos betegség, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, napjainkban pedig a Covid-19. Az elhízottság súlyos krónikus betegség. Rontja az életminőséget, fogékonnyá tesz a betegségekre, megrövidíti az életet. Az elhízottak kezelésére 30 százalékkal több pénzt kell fordítani, mint a normális súlyú emberek kezelésére” – mondja dr. Ľubomíra Fábryová, a Szlovák Obezitológiai Szövetség elnöke, diabetológus, az anyagcsere- és táplálkozási zavarok szakembere.

Az elhízottság az elmúlt évtizedekben öltött járványos méreteket. Tudni kell, hogy ilyen rövid idő alatt a genetikában nem játszódtak el gyökeres változások, tehát nem lehet a genetikára fogni, ha valaki elhízott. „Az, ami drámai módon megváltozott, az az életmód, amit a kalóriában gazdag ételek fogyasztása, az ülő életmód, az alvászavarok és a stressz jellemez. Ilyen körülmények között a felnőtt népesség többsége, sőt még a gyerekek is könnyen elhízhatnak” – magyarázza dr. Barbara Ukropcová, a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedicinai Központjának munkatársa.

A Covid-áldozatok között sok a túlsúlyos

„Egyre több a bizonyíték arra, hogy a 60 év feletti túlsúlyosak között 46 százalékkal nagyobb a Covid-fertőzés veszélye, 113 százalékkal nagyobb a kórházi kezelés, 74 százalékkal a súlyos lefolyású betegség és a mesterséges lélegeztetés, 48 százalékkal pedig a halálozás esélye” – figyelmeztet dr. Ľubomíra Fábryová.

A Covid-19 kockázati tényezői között tartjuk számon a nem teljes értékű és nem kiegyensúlyozott táplálkozást, vagyis a nem jó minőségű, telített zsírsavakban, finomított szacharidokban és cukrokban gazdag, rostban, telítetlen zsírsavakban és antioxidánsokban szegény étkezést.

Út az életmód megváltoztatása felé

A túlsúly és ez elhízottság kezelésének alapja az életmód megváltoztatása: az étkezés és az étkezési szokások módosítása, a rendszeres mozgás és a lelki tanácsadás. Ez szakember – orvos, táplálkozási tanácsadó, edző, fizioterapueta, pszichológus – segítsége, felügyelete nélkül nem megy. „Komplex módon gondoskodnak az elhízottakról a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedicinai Központjában, s lassan kezdenek kialakulni a bariátriai-metabolikus központok. Feltétlenül ki kell építenünk a túlsúlyosakról való gondoskodás többszintű multidiszciplináris rendszerét” – teszi hozzá dr. Ľubomíra Fábryová. Európában már vannak ilyen központok, s nekünk is szükségünk van rájuk. A sikeres kezelés feltétele a motiváció, az együttműködési készség és az, hogy az érintett hajlandó legyen időt és energiát fektetni életmódjának megváltoztatásába.

„Viszonylag gyorsan le lehet fogyni, de ha ez nem párosul az étkezési és mozgási szokások hosszú távú megváltoztatásával, kicsi az esély arra, hogy nem szöknek vissza a leadott kilók” – mondja Ukropcová. A betegnek bizonyos dolgokat meg kell tanulnia az étkezésről, a mozgásról, de a túlsúlyról és egészségi következményeiről is.

Diagnosztika és kezelés

A szűrővizsgálatok során már a körzeti orvos is elbeszélgethet a túlsúlyos beteggel. Az edzővel, a táplálkozási szakemberrel és a pszichológussal együttműködve sokáig segítheti a fogyást – néhány országban ez így működik. „A diabetológusok naponta szembesülnek az elhízottsággal, hiszen a cukorbetegek 90 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A gyógyszeres kezelést vagy a bariátriai (gyomorszűkítő) műtétet az orvosnak kell javasolnia” – jegyezte meg dr. Peter Minárik gasztroenterológus. A szakemberek a túlsúly kezelésekor főleg a társult betegségek – például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás – kezelésére összpontosítottak. „Bár a elhízottság krónikus betegség, kezelése lehet gyógyszeres és nem gyógyszeres, az egészségbiztosítók nem fizetik. A kezelést az orvos írja fel, s a beteg fizeti. A bariátriai beavatkozást ugyan fizetik a biztosítók, de csak korlátozott mértékben, mert kevés a kórház. A hatásos modern gyógyszeres kezelés a sebészi beavatkozással együtt nemcsak a második típusú cukorbetegben szenvedő állapotán javít, hanem csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kockázati tényezőit és a halálozás mértékét” – tette hozzá Fábryová.

A szakemberek egyre jobban hangsúlyozzák, hogy a koronavírus- járvány idején a telemedicinát és a különféle online programokat is igénybe kell venni a testsúly csökkentése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?